
2012. Május – Az Igazság felismerése
A hónap mantrája:
IGAZSÁG EREJE FELISMERÉS BENNEM
ISTEN AKARATA NYILVÁNUL MEG VELEM!
Az év ötödik hónapja nagy erőkkel és átalakító energiákkal érkezik hozzánk. Az 5 az Istenember, a mikrokozmosz száma.
Éppen ezért olyan hangolásokra és tudatosodást elősegítő változásokra számíthatunk, melyek elindítanak bennünk egy visszafordíthatatlan folyamatot, Önmagunk beteljesülésének útján.
A hónap energiája: az ISTENI IGAZSÁG TISZTA ELFOGADÁSA életünkben (létünkben), mert ez az alapja a Szeretet Rendjének.
Segítsen minket a Tisztánlátás lelke minden felismerésben…
A hónap fontosabb napjai:
Május 1. – A hónap első napján egy felkészítő energia érkezik hozzánk. Az április végén megérkezett kegyelmi fények már áthatották energiaterünket és előkészítették a befogadást a ma érkező erőkre. Ezek az isteni rezgések a hitbéli elfogadást segítik megerősödni bennünk. Napunk fénye is erőteljes impulzusokkal támogatja ezt a hangolást. Már elindultak felénk olyan napenergia-aktiválások, melyek a bennünk sejtszinten lévő Fény-DNS kódokban indítanak el programokat. Ezek a Fény-programok egy mély belső átalakulást indítanak el, mely szépen fokozatosan az év utolsó periódusáig működnek bennünk. Ez az átalakulás bizonyos részeink elengedésével, mások átformálásával és egy új szemléletmód érzelmi és gondolati összehangolásával jár…
Május 2. – Az anyagi, teremtett világ átalakulását irányító isteni erő egyik energiakapuja aktiválódik ezen a napon. Minden fizikai dolognak, mely megvalósul az anyagi térben, létezik egy szellemi mintája, egyfajta mátrix-képe. Ezen kép alapján alakul ki a fizikai forma. Amennyiben a szellemi kép és az anyag tisztán kapcsolódik az isteni ideák erejében, „tökéletes” alkotás születik. Ha a teremtés folyamatában emberi érzések és gondolatok elhangolják az anyag rezgéseit (a hitrendszerek által) akkor annak rezgése alacsonyabb régiókban mozog és hatja át a környező teret is rezgésével. (Példának nézd meg az építészetben, milyen rezgése van egy faháznak és egy panelnak…)
Május 3. – Kristálykapu aktiválás kezdete. Isteni minőségek behívása… Két évvel ezelőtt az aktiválás előkészítő kódjait már magunkhoz vehettük a kapukon való átlépéskor (akkor már ezt az utat megmutatták). Most újabb erőkkel léphetünk át rajtuk magasabb frekvenciákra hangolódva… így újra megnyílt a kristály-út, csak egy magasabb szinten. Ha a mai naptól minden 3. napon átlépsz egy-egy kristálykapun, tudatosságod újabb energiáit ébresztheted fel magadban. Az átlépés utáni napokon engedd, hogy a befogadott erők áthangolhassanak a neked megfelelő módon.
A gyakorlatot és a leírást itt találod:
www.kristalycsakra.eoldal.hu//cikkek/aktualis-valtozasok/kristalykapu-beavatas-2012.-majus.html
Május 5. – Az 5:5:5 energiái. Hatalmas és erős átalakító energiák érkeznek a ma nyíló dimenziókapun át. Az isteni tökéletesség és a kozmikus Törvények REND-be foglaló erői érkeznek hozzánk. Megszentelő fényekkel mindent átható és védelmező energia-terek alakulnak ki a Földön. Ezek a szerint tudnak megkötődni és működni, hogy az adott térségben élők kollektív tudatossága miképp engedi be ezeket az isteni erőket…
Május 6. – Telihold. Ez a holderő most nagyon erőteljes impulzusokkal kapcsolódik össze velünk. Fogékonyságunk ezen a napon nagyon megerősödik és éppen ezért sokkal érzékenyebbek lehetünk, hirtelenebb reagálhatunk a dolgokra. Reggel töltekezzünk fel a Türelem Lelkével és kérjük az angyalokat, borítsanak be minket a Békesség palástjával.
Ez a Hold most lelki gyógyító erőket ad át nekünk. Segíthetjük ezt a gyógyulási folyamatot, ha magunk és mindenki felé szeretet érzését küldjük tudatosan.
Május 7. – Az első aktiválási hét kezdődik. Erőteljes testi érzetekkel találkozhatunk ezen időszakban. A kötöttségek, ragaszkodások feloldásai tovább folynak bennünk, hogy felszabadultan tudjunk továbblépni.
Május 10. – Tündérkapuk nyitása. A természetszellemek, a minket segítő elementális lények is átalakuláson, fejlődésen mennek át velünk együtt. Velük régen tudatosan együttműködve, tiszteletben tartva a természet erőit, tettük a dolgunkat, amiben ők támogattak minket. Aztán a környezet tudatos rombolása eltávolított bennünket és bezáródtak azok a dimenziókapuk, melyeken keresztül ezeket a segítő erőket magunkhoz szólíthattuk. Most, Földanya kérésére és az emberi lelkek vállalása okán (hogy újra harmóniában kívánnak élni a természettel) egymás után tárulnak fel a bezárt Tündérkapuk. Ezekből olyan tudások jutnak el hozzánk, melyek segítenek megértenünk a természetet és a benne élő lényeket.
Május 13. – A hét lezárásaként ezen a napon testünkben egy olyan „újrakalibráló” program fut végig, mely leolvassa a változásokat és beállítja sejtszinten a hangolások befogadásának mértéke szerint az új energia-harmóniát. Olyan érzéseid lehetnek, mintha finom áramütések futnának végig rajtad. Engedd, hogy megtörténjen, és próbáld ellazítani magad. A megfeszített test akadályozza a hangolást…
Május 14. – Újabb aktiváló hét veszi kezdetét. Most érzéseink terén történik nagytakarítás és felismerések sorozata segíti az igazság elfogadását. Nagyon sokszor olyan érzések vannak bennünk, melyek nem is a mieink, csak másoktól vesszük át őket, úgymond „ránk ragadnak”. Ekkor nem is értjük, miért vagyunk erre vagy arra dühösek, hiszen nem tettek semmit ellenünk. Aztán rájövünk, hogy egy barátunk mesélte el, mi történt vele, és együttérzésből, talán sajnálatból átvettük tőle a felháborodottságát, amit kivetítettünk arra a harmadik személyre. Ezen a héten ezeket az „ál” érzéseket ismertetik fel velünk, hogy az Igazság isteni szemén át megláthassunk a mi valódi erőinket.
Május 18. – Az érzelmi Háló behangolása kezdődik a Földön. Minden ember a szívén keresztül össze van kötve az emberiség érzelmi hálóján keresztül. Ezen a hálón áramlanak egymás felé, vagy egymás között az érzelmi energiák rezgései. Ha szeretet küldünk valaki vagy valakik felé, akkor ez a hálón keresztül eljut hozzájuk. Ha valakiket negatív érzésekkel illetünk, akkor is ezen át kapnak abból az energiából. Ha egy csoportról alkotunk véleményt, akkor a csoport minden tagjának azt az energiát „postázzuk”, amit arról a közösségről érzelmek útján ki tudunk fejezni. Most ezt a Hálót, az egyéni érzelmi terek tisztítása okán újrahangolják. Segítsük a hangolást önmagunk megtisztításával és a Szeretet árasztásával mindenki felé.
Május 20. – A második hét lezárását az újhold energiája tetőzi be. Most erőteljesen segíti bennünk a megújulás erőit, hogy letehessük mindazt, ami már nem segíti fejlődésünket. Vessünk ma számot és tudatosan válasszuk ki azt az irányt, melyet szívünkkel követünk.
Május 21. – A harmadik hét kezdődik el energetikailag. Most gondolati tereink kapnak figyelmet és kerülnek az Igazság Rendszer „átvilágítása” alá
. Teremtő erőnk ezen a szinten indítja el a megvalósítás energiáit az életünkbe, így nagyon fontos, hogy figyeljük, értsük és tudjuk, mit gondolunk.
Május 22. – (2012.05.04) 5:5:4-es kód (14=5) rezgései újra aktiválják az Istenember energiáit tudati szintünkön. Újabb isteni tudattartalmak kerülhetnek felszínre és nyilvánulhatnak meg bennünk, „a mintha csak mindig is tudtam” volna érzéssel. Ezek az energiák sejtszinten kódolt tudások, melyeket az energiaszint megfelelő rezgése aktivál. Figyeljünk „ösztönösen”, intuitív énünkből megnyilvánuló gondolataink útmutatásaira.
Május 27-28. – Pünkösd. Nem véletlenül zárja le ez az erő a hangolási heteket, és nyitja meg azt a periódust ez a szent erő, melyben a megértés igazságával egyfajta belső mesteri beavatás részesei lehetünk. Ez a Szentlélek leáradásának és az Áldás elfogadásának időszaka. A Szentlélek maga a tiszta isteni erő, a megnyilvánító Akarat létrehozója a befogadás által… Ezt a befogadó erőt tárja fel bennünk, melyen keresztül a saját akaratunkban kinyilváníthatjuk az istenit! Így ölel át mindannyiunkat az isteni Akarat és Kegyelem Fénye. Olyan lélekkapcsolat alakul ki ezen a két napon az emberek között, mely az EGY LÉLEK isteni Fényébe emel mindenkit. Ez egy áhítattal teljes érzés, mely olyan, mintha itt is lennél, meg nem is
. Egyszerre nagynak és aprónak is érzed magad… csak engedd, hogy beleolvadj a Szentségbe, ami körbeveszi most a Földet, hogy megérezhesd, mit jelent a minden és mindenki EGY. Ez a beavatás felkészít téged az utolsó kapun való belépésre…
Május 30. – Ma beléphetsz az Aranykapu terébe, hogy felismerd Önmagad. Engedd, hogy az isteni Igazság Fényruhába öltöztessen és ünnepelj, mert életed új szakasza kezdődött el. Elfogadtad MAGad!
Május 31. – A hónap utolsó napján Isteni Énünk Arany-angyalként érkezik hozzánk és ajándékot hoz. Az isteni tisztaság gyémánt fényét helyezi a szívünkbe, mely krisztusi tudatunkkal kapcsol össze minket Kristály-tisztán…
Csodás Megigazulást mindenkinek!
Áldással: Orsi
2012. április vége
Pusztai Orsolya
Kristálycsakra (http://www.kristalycsakra.eoldal.hu/)

|
Telihold 2012: |
Újhold 2012: |
|
Január 9. |
Január 23. |
|
Február 7. |
Február 21. |
|
Március 8. |
Március 22. |
|
Április 6. |
Április 21. |
|
Május 6. |
Május 20. |
|
Június 4. |
Június 19. |
|
Július 3. |
Július 19. |
|
Augusztus 2. |
Augusztus 17. |
|
Augusztus 31. |
Szeptember 16. |
|
Szeptember 30. |
Október 15. |
Tibeti holdnaptár 2012. február, március
2012.01.31
A februári Újhold 22.-én és az azt követő két hétben a növő Hold időszakának a különlegessége, hogy ezeken a napokon gondolataink teremtő ereje 10 milliószorossá válik.
Mindenkinek kívánok ebben a csodálatos időszakban sok-sok szeretet és hitet a Teremtéshez!
III. A hold ritmusai a kertben és a természetben IV.
2012.01.16
Részlet Útmutató Hold, Johanna Paungger és Thomas Poppe könyvéből
Növények, cserjék és fák metszése
A szűz napjai – munkanapok
A növények táplálásáról
A betakarítás, a tárolás és a tartósítás
III. A hold ritmusai a kertben és a természetben III.
2012.01.15
Részlet Útmutató Hold, Johanna Paungger és Thomas Poppe könyvéből
Vetés, ültetés, palántázás
A gyomok és kártevők legyőzése
III. A hold ritmusai a kertben és a természetben II.
2012.01.14
Részlet Útmutató Hold, Johanna Paungger és Thomas Poppe könyvéből
A csillagjegyek impulzustulajdonságai
III. A hold ritmusai a kertben és a természetben I.
2012.01.13
Részlet Útmutató Hold, Johanna Paungger és Thomas Poppe könyvéből
10 milliószoros napok
2012.01.01
Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat.
Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben.
A legközelebbi: 2012. Február 22. szerda


