Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nagy Elengedés - Kuthumi Felemelkedett Mester

2010.09.12


Kép


Kérjük figyelembe venni, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag össze leszel kapcsolódva a csatornázott lénnyel, és ez hasonló folyamatot indít el benned is. Ez nem teljesen ugyanaz, mintha ott lennél a csatornázott Mester jelenlétében, ugyanakkor a hatása éppen annyira erőteljes. Nem kell aggodalmaskodnod a channeling résztvevőinek megadott határidők vonatkozásában. Te is megkapod a saját határidődet Isteni Tervednek, Időzítésnek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a melegség, az igazság és valódi egyéniségetek, és fényetek áldásait. Üdvözöllek benneteket szeretteim. Nagy örömmel és élvezettel tölti el szívünket, hogy itt lehetünk veletek a mai napon, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerében.

Szeretteim, üdvözöllek benneteket 2007-ben, ami a "Nagy Elengedés" éve lesz számotokra. Továbbá, ez az év lesz az, ami a leghatalmasabb alkalmakat kínálja fel számotokra a spirituális megvilágosodás, az önmagatok és mások feltétel nélküli szeretete, és a humanitárius tudatosság valódi megértésének tekintetében. Egész életetek során választásokkal kellett szembenéznetek, olyanokkal, amelyek tapasztalataitok és tanulási teretek eredményeképpen egy ösvényre vezették a lépteiteket. 2007-ben tisztán megmutatkozik majd előttetek, hogy a régi paradigmás gondolkodás miképpen képzett akadályt választásaitokra vonatkozó hatalmatok előtt. Itt az ideje, hogy valóban megértsétek a választásaitok mögött meghúzódó motivációkat, és azt a belső párbeszédet, ami döntésetek meghozatala előtt zajlik. Ha legközelebb egy választást igénylő szituációban találjátok magatokat, legyetek tudatában annak a belső párbeszédnek, ami a döntéshozatal előtt kibontakozik a fejetekben. Tudni fogjátok, hogy e bennetek zajló dialógus során nem csak ti adjátok magatoknak az információt, hanem az anyátok, az apátok, a testvéreitek, és mindenki más is, akik tekintéllyel bírnak előttetek, és akik egészen eddig a pontig befolyást gyakoroltak az életetekre, mert ők mind hozzájárulnak azokhoz a motivációkhoz, amelyek döntéseitek hátterében meghúzódnak.

A 2007. év arról fog szólni, hogy teljességgel beléptek a választás autentikus hatalmába, csakúgy, mint ahogy beléptek az autentikus választás hatalmába. Nagyon sok ember néz jelenleg szembe mélyreható változásokkal az életében. Sokak számára ez a változás traumatikus, pedig ezek a változások életbevágóak és rendkívül lényegesek a dolgok változásának hogyanjának szempontjából. Az elmúlt hét év vezetett el ehhez a Nagy Elengedés folyamatához, ami jelenleg van kibontakozóban. Mindannyian az életeteket megformáló gyermekkori éveitek különböző aspektusaival dolgoztatok ezalatt az időszak alatt. Ezek a formáló évek életetek első hét évét jelentik. Az elmúlt hét év során azokon a programokon kellett, hogy dolgozzatok, amiket magatokévá tettetek hét csakrátokban tartva, és amelyek hatással voltak fizikai testetekre, valamint a valóságotokra. Más emberek számtalan aspektusát kellett, hogy tápláljátok a saját életetekben, amelyek a formáló éveitek alatt magatokra szedett programokban nyilvánultak meg. Most lehetőségetek adódik arra, hogy teljes mértékben átstrukturáljátok formáló éveitek alapzatát, és azon munkálkodjatok, hogy Valódi Énetek hiteles alapjait lerakjátok. Ez azt jelenti, hogy a legfontosabb és legégetőbb dolog teendőitek fontossági listáján az, hogy legyetek brutálisan őszinték magatokkal.

Annak érdekében, hogy hitelesek legyetek, hogy ismét jogot formálhassatok autentikus énetekre, valamint hogy hiteles életet éljetek, fel kell, hogy adjátok azt a tagadó, elutasító életformát, ahogy jelenleg éltek. A problémák körbejárásának, a kerteléseknek, és az életetek szomorúságára gyártott kibúvóknak ezennel befellegzett. 2007 az átjáró autentikus univerzumotokba, abba a világba, ahol a VALÓDI TE létezik, és már oly régóta csak arra vár, hogy odaérj, és magához ölelhessen. A 2007-es év a mélyreható gyógyulások éve. Amikor valaki aláveti magát a gyógyulásnak, akkor azzal az elengedés pozícióját veszi fel, és amikor valaki készen áll az elengedésre, a gyógyulás bekövetkezik. Jelenleg mindannyiótoktól azt kérjük, hogy választásotok eredményeképpen tegyétek lehetővé, hogy a Nagy Elengedés összeolvadhasson énetek minden szintjével, hogy képesek legyetek felismerni önmagatok autentikus aspektusait azáltal, hogy elismeritek mindazt, amit mindezidáig elutasítottatok magatokban. Vannak, akik számára az elutasítás nagyon kényes, szövevényes dolgokat jelent, míg előfordulhat, hogy másoknál nagyon is égbekiáltó problémákat takar. Életetek minden területe a figyelmetek után áhítozik. Arra szólít titeket, hogy legyetek teljesen átlátszóak, hogy képesek legyetek holisztikusan átlátni magatokon.

Örvendezzetek annak tudatában, hogy ez az év lesz az, amikor búcsút intetek szüleiteknek. Ez alatt azt értjük, hogy búcsút intetek az összes problémáiknak. Minden beléjük ivódott programozás, amit belétek is beprogramoztak, okozza életetek összes korlátozását. Ez kerül elengedésre. Búcsút intetek mindazoknak a tekintélyes alakoknak, akik hatással voltak a valóságotokra meggyengítve azt, és búcsút intetek mindazoknak a lelkeknek, akik hozzájárultak az utazásotokhoz, de nem szolgálnak többé már semmilyen célt az életetekben. Helyénvaló kijelenteni, hogy eddig minden egyes dolog okkal történt, de most minden megváltozott és folyamatosan változik, és 1999-től kezdődően erre a nagyon hatalmas és erőteljes változást hozó évre készítettétek elő magatokat. Szemtanúi lesztek a varázslat, a csodák és a manifesztációk hatalmának, amik az elengedésre és a megadásra való hajlandóságotok következtében tárulnak majd elétek, és ami által lehetővé teszitek, hogy kegyelemben ringassanak benneteket az Élet Szent Folyóján, ami igazságotok csendes vizeire vezet benneteket, és a tudás, a bölcsesség és a hatalom bőségben pompázó völgyébe, ami után szinte egész életetekben áhítoztatok.

A Kozmikus Hierarchia jelen van ma veletek. Olyan információt hoznak, ami elősegíti a jelenleg integrálás alatt lévő energiák sebességének jobb megértését, továbbá a jelenleg általatok megtapasztalt energiák változékonyságának a nagyobb megértését. Először is, három havonta mindannyian egy nagy kozmikus DNS tisztításban vesztek majd részt. A kozmikus tisztulás következtében azok az energetikai paradigmák, amik mindezidáig a DNS-etekben voltak különböző célokat szolgálva, most egy változáson esnek át. Ez az energia három havonta frissítésre kerül, hogy úgy mondjam, ami azt eredményezi, hogy új energiák állnak majd a rendelkezésetekre három havonta, hogy folytathassátok az általatok választott ösvényt.

Kozmikus Vezetőitek fénytestetekben minden hónapban elvisznek majd titeket Shamballa Templomaiba, ahol a Nagy Fehér Testvériség színe előtt lehetőségetek adódik arra, hogy akasha mintátok teljesebb képének különböző aspektusainak megvilágítása után, azokon változásokat hajtsatok végre. Ez létetek és életetek teljes felépítésében felgyorsult változásokat idéz majd elő. Ez a felgyorsult változás szerepet játszik az Arkangyalok által behozott új Felemelkedési Eszközök lehorgonyzásában. A pontosság kedvéért, 27 ilyen eszközt hoznak el az Arkangyalok az emberiség számára, a nem túl távoli jövőben. A Felemelkedés 27 Kulcsa az élet minden aspektusát magában foglalja, és 2007-ben rá fogtok jönni a fizikai élet fontosságára, a Felemelkedéssel járó Beavatások teljesítése értelmében.

A Nagy Elengedés energiája rengeteg, a spiritualitásra vonatkozó eltorzult felfogásotokat elétek tárja majd - a spirituális létezés, és az úgynevezett ezoterikus életvitel tekintetében. A múltban már elmondtuk, hogy kormányaitok óriási változásokon mennek majd át, és, hogy a különböző nemzetekhez tartozó emberek újra maguknak követelik majd elvesztett hatalmukat. Ezek alól a változások alól ma már az ezoterikus világ sem vonhatja ki magát. A 11-ik Univerzumból érkező Kozmikus Vibrációk olyan részecskékből álló hullámot sugároznak ki magukból, amelyek kollektív tudatként hatással lesznek világotok spirituális közösségeire, és fókuszpontjukban kifejezetten az ezoterikus közösségek állnak majd. Ennek az az oka, hogy az ezoterikus közösségek korrupttá váltak a spiritualitáshoz való hozzáállásuk és viselkedésük terén. Kiváltképp ezen a területen mérhetetlenül nagy a korrupció. Ez lesz az az év, amikor kirostáljuk az ezoterikus közösség mérgező aspektusait. Ezoterikus közösségen azt az egész mezőt értjük, akik megtestesítik a gyógyítás bármelyik vállfaját, a New Age, a "Segíts magadon", a filozófia és az ezoterika bármelyik aspektusát - nevezzétek úgy, ahogy tetszik.

A New Age, az ezoterika, a metafizika, és így tovább... stb. köré felépített tudatosság olyan súlyos torzulásokon ment keresztül, hogy olyan arányban kezdett szivárogni, kifolyni az energia, hogy az most újraaktivál egyes 2002 és 2005 között lezárt portálokat, amiket azért zártunk le, hogy véget vessünk annak, hogy bizonyos rosszindulatú energiák ne tudják befolyásolni az emberiség spirituális ébredését. A Kozmosz Urai NEM ENGEDIK MEG, hogy ez bekövetkezzen. Mostanában jelentettem ki, hogy a tudatlanság többé már nem jelent kibúvót a dolgok kibontakozásában, és 2007 meg fogja nektek mutatni az ártatlanság és a tudatlanság közötti különbséget. Óriási különbség tátong a kettő között, pont úgy, mint az ítélkezés és a megkülönböztető képesség között. Minden egyes a bolygón élő 12 évesnél idősebb személy feladata az, hogy felelősséget vállaljon saját tudatosságáért, saját maga erővel és hatalommal történő felruházásáért, és legfontosabb dologként pedig azért, hogy igaz legyen önmagához. Vannak, akik most az arcomba akartok nevetni, és azt kérditek: - Nos, mégis mit javasolsz ennek érdekében? - Azt, hogy legyetek őszinték magatokhoz! Legyetek autentikusak! Tudjátok szeretteim, oly sok éven, és oly sok cikluson át az igazság el lett rejtve előletek. Elfogadtátok az illúzió fenséges voltát, és hogy ezzel együtt kell élnetek. Szolgasorba döntöttek titeket sok területen, a genetikátokat is beleértve, és elferdítve az igazságot, mondván, hogy ez szükséges a túléléshez. Ez többé nincs érvényben, és ez nem más, mint a létezés autentikus módjának teljes eltorzítása. Csak egyetlen módotok van az autentikus létezésre, ami pedig nem más, minthogy éljetek igazságban, egységben, és, hogy a szavaitok szerinti életet éljetek. Az emberiség ma már látja, hogy a vallás miképpen torzította el az igazságot. Vajon hányan vannak a vallási szektorban, akik nem az általuk prédikáltak szerint élik az életüket? Hát nem ők az egyetlen úgynevezett bűnösök! És ezt most nagyon nehéz szívvel mondom ki, de az ezoterikus közösség sokkal korruptabbá vált, mint amilyen a katolikus egyház valaha is volt. Ezért hívtuk meg ezt az energiát jelen alkalommal a Kozmosz Urainak összejövetelével, mert a vég ma kezdődik el.

Mindannyian, akik tisztelitek a Fény Útját, akik tisztelitek az Egység Törvényét, és akik nem csak a saját igazságotokat tisztelitek, hanem mindenki másét is, titeket hívunk most, sokkal inkább, mint valaha, hogy gyakoroljátok a Fény Törvényeit, és példával szolgáljatok a többiek számára! Nagyon sok ember keresi az igazságot, akik csatlakoztak mindenféle arénákhoz, csakhogy megleljék azt, majd "megégették" magukat az úgynevezett New Age szektor, a gyógyítók, a médiumok, a csatornázók, a tarot kártya olvasók, a tenyér elemzők...stb. által. Ez mind egy nagy komédia, és mi nem fogjuk megengedni, hogy az Igaz Fény Ösvényét taposó Fénymunkások kemény munkáját érvénytelenítsék! Ezért aztán én, Lord Kuthumi a Nagy Fehér Testvériség többi tagjával egyetemben, és a 11. Univerzum Kozmikus Uraival együtt arra kérünk benneteket, hogy az igazságotokban álljatok, ahogy azt még soha nem tettétek, és gyakoroljátok az Univerzum Törvényeit. Tegyetek, amit akartok, de ne ártsatok senkinek! Azzal hogy igazak vagytok magatokhoz - amin azt értjük, hogy őszinték vagytok magatokkal - elkezditek megfordítani a csalás vírusának a spirituális világra eddig gyakorolt összes hatását. Azok a közösségek, akik jókora haszonra tesznek szert az ébredés ezen új korszakában, félelmeikkel, testi vágyaik tudatosságával, szegénységükkel, áldozati és feltételekhez kötött tudatosságukkal elhomályosítják az Aranykort.

Szeretteim, fontos volt, hogy teljesen feltárjuk előttetek a dolgok jelenlegi állását az ezoterikus közösségekkel kapcsolatosan. És talán hangsúlyt helyezek ezekre a szavakra, hogy "ezoterikus közösség", de az úgynevezett New Age Mozgalom minden egyes aspektusát értem ezalatt. Mivel oly sok ember használtak ki és használtak fel vágyaik kielégítése céljából, ennek következtében sok felébredett tért vissza korábbi kómás állapotába, mert kiábrándultak a New Age Mozgalom ígéreteiből. Ennek következtében a Nagy Elengedés magába foglalja a csalás összes útjának, az illúziók minden területének elengedését, ezért is kezdtem azzal, hogy ez a legnagyobb lehetőség a spirituális megvilágosodásra, a feltételnélküli szeretetre és a humanitárius tudatosságra.

Kivétel nélkül mindegyikőtök mellé további hét vezetőt rendelünk, hogy támogassák a 2007-ben kibontakozó folyamatot. Ez lesz a kezdete mindannak, ami elvezet minket 2012-be. Ez egy masszív "tavaszi nagytakarítás", ami egész évben folytatódni fog évszaktól függetlenül. Ez most az egész éven át tartó takarítás évszaka - így is felfoghatjuk! (kuncogás)

És most következzen egy sokkal pozitívabb megjegyzés: Fontos, hogy ne feledkezzetek meg arról, hogy most egy nagyon fontos ponthoz érkeztetek, mivel minden tudás a rendelkezésetekre áll az eseményekről, tehát egy olyan pozícióban vagytok, amikor is újra-orientálhatjátok életeteket, ha valóban tüzetesen megvizsgáljátok életetek minden egyes aspektusát, és hatalommal bíró döntéseket hozhattok az általatok választott irányok tekintetében. Választásaitok a kollektív tudatra is hatást gyakorolnak. Ha a régi paradigma programozásán alapuló döntéseket hoztok, azzal a régi paradigmát támogatjátok, amire titeket is kondicionáltak, miszerint jobb eltorzítani az igazságot, és feláldozni a saját igazságotokat, mint őszintének lenni, és ezzel másnak fájdalmat okozni. Ezzel azt mondjátok saját magatoknak, rendjénvaló fájdalomban élnetek, rendjénvaló, hogy szenvedjetek, és az illúzióban élnetek annak érdekében, hogy megosszátok másokkal azt a fájdalmat és szenvedést. De az igazság azonban az, hogy nem osztoztok ti semmiben, mindössze folyamatosan csak az illúziójukat támogatjátok! Azáltal, hogy őszinték vagytok magatokhoz, és őszintén kommunikáltok, lehetővé teszitek másoknak is, akik az igazság befogadó végénél állnak, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Ennek a hatása beszivárog a kollektív tudatosságba, hiszen az igazság, az őszinteség és az egység válik a nap rendjévé, és meg lesztek lepve, hogy az emberek mennyire hajlandóak lesznek majd befogadni az igazságot, meglátni az igazságot, és együtt élni az igazsággal.

Sok ember érzelmi hullámvasúton ül a 11. univerzumból beáradó energiák következtében. A mai naptól kezdődően minden egyes elkövetkezendő hónapban egyszer a Kozmosz Urai és a Nagy Fehér Testvériség előtt fogtok állni Shamballa belsejében, ahol elmondhatjátok, hogy életetek melyik területe kívánja leginkább a változást. Arra kérünk titeket, hogy szerezzetek be egy naplót, amelyben a Kozmosz Uraival és a Nagy Fehér Testvériséggel folytatott kommunikációtokat fogjátok lejegyezni. Azt kérjük tőletek, hogy ebben a naplóban jegyezzétek fel az összes általatok felfedezett igazságot. Írjátok le mindazokat a dolgokat, amikről felismertétek, hogy mindeddig elutasítottátok. Ha nehézségetek adódik azzal kapcsolatosan, hogy felismerjétek az elutasított részeiteket, akkor azt javasoljuk számotokra, hogy írjátok le mindazt, amivel kapcsolatosan nem éreztek teljes egészében békét az életetekben, és ennek alapján nézzetek meg minden egyes problémát. Kérdezzétek meg magatoktól, hogy miért vagytok boldogtalanok, mi okozza ezt a kényelmetlenséget vagy boldogtalanságot, mi teremtette meg életetekben azt a fajta letargiát, aminek a következtében még a legapróbb változtatásokra sem vagytok képesek az életetekben, ami pedig a nagyobb változáshoz vezethetne el benneteket. Az erőfeszítéseitekért járó kollektív jutalom pedig önmagatok elfogadása, és az önmagatok iránt érzett feltétel nélküli szeretet lesz. A spirituális megvilágosodás annak eredményeképpen emelkedik elő belőletek, hogy mi fog motiválni benneteket abban, hogy teljes egészében belépjetek Isteni Énetek autentikus megnyilvánulásába. Annak ellenére, hogy az információ egyénenként céloz meg benneteket, ez az energia végigszáguld egész bolygótokon. Ez egy kollektív folyamat.

2007 során a megértés egy újabb tudatos szintje tárul fel előttetek a "Mind egyek vagyunk" értelmében, hogy ti mindennek a részei vagytok. A 11. Univerzumból érkező részecske hullámok aktiválni fogják annak tudatos felismerését, hogy minden mindennel összekapcsolódik.

Kozmikus értelemben a 12 Kozmikus Portál is befolyással fog bírni rátok, amik ebben az évben kerülnek aktiválásra. Hat közülük Afrika területén összpontosul majd, a többi hat pedig megosztva az egész bolygón - USA, Kanada, Anglia, Oroszország, Spanyolország és Ausztrália területén. Afrikában pedig Johannesburg, Durban, Cape Town, Namíbia, Egyiptom területén, és egy hatalmas oszlop pedig Dubai-ban kerül lehorgonyzásra. A Dubai-ban lévő energia a maszkulin és a feminin két frekvenciáját fogja megtartani. Ez a bizonyos portál elhozza a kollektív tudatosság egyensúlyát az Isten és az Istennő értelmében egyaránt. Ahogy az év előrehalad, feltárjuk előttetek a helyzet mélyebb aspektusait, és sokan közületek fizikailag is elutazok azokra a helyekre, ahol ezek az aktiválások zajlanak, és időben tájékoztatunk titeket az eseményekről. Elmondjuk, hogy ez év áprilisában a Namíbiai Kozmikus portál kerül lehorgonyzásra, január végén pedig a Cape Town-i Kozmikus Portál kerül aktiválásra. Lord Maitreya kérésére február 19-én kerül lehorgonyzásra a Johannesburgban található Kozmikus Portál. A többi időpontot is hamarosan ismertetjük.

Ezek a Kozmikus Portálok aktív portálokká válnak a testeteken belül. Minden egyes portál tudatotok nagyobb aspektusait nyitja meg. Jelenleg is nagyobb aktivitást tapasztaltok agyhullámaitokban. Több millió embert vizsgáltunk meg, és azt láttuk, hogy az emberek agyi területeken aktivitást tapasztalnak, ami egyfajta kellemetlenség érzetet okoz, és amit az orvosok képtelenek diagnosztizálni.

Sokan panaszkodnak szédülésre, valamint arra, hogy a korona csakrájuk és a harmadik szemük vizes érzetet ad. Mindez részét képezi azoknak a kozmikus részecske hullámoknak, amik elárasztják egész testeteket. Tudjátok egy részecske, nem egy különálló egyéni entitás. A részecskék egy kollektív test aspektusai, melyek lemásolják, ismétlik önmagukat. Egyek és ugyanazok, mindössze különállónak látszanak. Ez elengedhetetlenül fontos a testetekben és a testetek körül, valamint a világotokban és a körülöttetek lévő világban zajló kvantum mechanikai folyamatok megértése céljából.

A kvantumfizika nagyon felkapott kifejezés lett, és ma már mindenki arról beszél, hogy mi is az. Pedig a kvantum tudomány a spiritualitás egyik nagyon is meghatározó útja, ha nevezhetjük ezt így. A kvantumfizika a lehetőségek tudománya. Ugyanakkor vannak olyanok, akik integritás nélkül próbálják ezt alkalmazni. Ebben az évben sokkal nagyobb megértésre tesztek szert életetek megteremtésében játszott szerepetek tekintetében, valamint azzal kapcsolatosan, hogy mit is jelent az aktív tudatosság kvantum állapotában élni. Ha komolyan akartok foglalkozni a kvantum tudománnyal, tegyetek erőfeszítést annak érdekében, hogy megértsétek a mechanikáját, hogy hitelesen tudjátok azt alkalmazni. Sok embert látunk a New Age Mozgalomban, akik elolvasnak egy bekezdést egy könyvből, majd visszateszik a könyvet a polcra, és azt állítják magukról, hogy ők annak a témának szakavatott tanítói! Az emberek elkezdik használni ezeket a divatos, felkapott szavakat, majd az állítják magukról, hogy ők annak a témának a nagyszerű tanítói. A hiteles élet elengedhetetlen része a FELELŐSSÉG. A tudás mindenki rendelkezésére áll, ugyanakkor egy bizonyos szintű érettség kell ahhoz, hogy az ember a tudás törvényei szerint éljen. A tudatlanság veszélyes. Ahogy már mondtam, innentől kezdve nem jelent kibúvót a tudatlanság. A világotok egy olyan pontra jutott, ahol elegendő információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy minden egyes lélek megvilágosodjon ezen a bolygón. A probléma abból ered, hogy nagyon kevesen vannak, akik készen állnak és hajlandóak felvállalni a teljes felelősséget arra vonatkozóan, hogy megszüntessék a tudatlanságukat, és felvállalják erejüket és hatalmukat. Ezért aztán Szeretteim, arra kérünk titeket, Megvilágosodottakat, hogy szavaitok és cselekedeteitek egymással összhangban álljanak úgy, mint ezelőtt talán még soha, hogy az igaságotokat éljétek úgy, mint eddig még soha, valamint, hogy sugározzátok szét autentikus énetek fényét, úgy, ahogy ezt még soha nem tettétek. Ez nem azt jelenti, hogy elkezdjétek bombázni a többi embert a gondolataitokkal, az ideáitokkal és az életről való felfogásotokkal. Nem arra kérünk titeket, hogy menjetek ki a világba, és hogy próbáljatok megváltoztatni mindenkit, vagy, hogy mentsétek meg a világot. Mindössze azt kérjük tőletek, hogy SZOLGÁLJATOK PÉLDAKÉNT a többiek számára. Legyetek a Szellem sugárútja, amin keresztül a Szellem kifejezheti legnagyszerűbb Istenségét, és a rajtatok keresztül áramló energiát, ami olyan hatalmas, hogy mindazok, akiket csak megérint a fényetek, azt kérdezik majd tőletek, hogy mit az, amit tudniuk kell, amivel abba a pozícióba helyeznek majd titeket, hogy osszátok meg velük bölcsességeteket és ajánljátok fel számukra tanácsaitokat, és dolgozzatok együtt velük.

A Kozmikus befolyások - amikről már említést tettünk - eredményeképpen meg fog változni a testetekbe felszívott energia aránya, és a csakráitok jelenlegi frekvenciái is mélyreható átalakuláson mennek majd keresztül. Ez azt jelenti, hogy fiziológiátok és biológiátok teljes tudata egy frekvencia átalakuláson megy keresztül, a környezettel való kölcsönös egymásra hatás tekintetében is. Testetek egy szuper intelligens mechanizmus, magasan kifinomult. Mivel azonban mindössze egy apró kis része került hasznosításra, testetek többi szunnyadó részének időre van szüksége, hogy emlékezhessen eredeti céljára. Már most készülhettek, hogy ezek az aspektusok újra működésbe lépnek fiziológiailag, biológiailag és pszichológiailag. A kvantum tudomány tanulmányozása értékes kulcsként segítheti a testeteket abban, hogy kezelni tudja a rá váró fiziológiai változásokat. A bekövetkező biológiai változásokhoz könnyebben fogtok majd alkalmazkodni ezzel a tudással, mert ahogy kibővül a kvantum tudománnyal kapcsolatos tudásotok, pontosan meg fogjátok érteni, hogy mi zajlik a testetekben.

Az új Arkangyalok, akik 2006-ban horgonyozták le energiáikat, új információ áramlatot, valamint kommunikációs áramlatokat teremtenek, amik a rendelkezésetekre állnak. Ez majd felerősíti környezetetek különböző természetes aspektusaival való telepatikus kommunikációra való képességeteket. Ebben az évben életbevágó számotokra, hogy olyan gyakran menjetek ki a természetbe, amilyen gyakran csak tudtok, hogy a testetekben lévő energia egyensúlyt fenn tudjátok tartani. A legértékesebb dolog, amit a fizikai testetekért tehettek ebben az évben az az, hogy tápláljátok élő étellel. Rendszeresen töltsétek fel a testeteket vízzel, mert testetek egész vízháztartása nagy átalakulásban van, és ez a másik oka annak, hogy az emberek olyan változékony érzelmeket élnek át, hiszen testetek érzelmi felépítése az újrateremtés, újratervezés és az újrakalibrálás folyamatában van éppen. Mivel elsődlegesen vízből álltok, újra fel kell azt töltenetek mindennapi életetek során.

A testetek akkor is kiengedi a vizet, ha nem vagytok nagyon aktívak fizikailag. Minimum két liter vizet naponta. Kezdjétek azzal, hogy legalább az egyik étkezésetek kizárólag csak élő ételből álljon. Ahogy majd telnek a hetek és a hónapok erősen arra fogunk ösztönözni benneteket, hogy elsődlegesen elő, organikus táplálékból készítsétek el az ételeteket. A testeteknek szüksége lesz erre, mert az energiáitok olyan finom hangolásúak, hogy a sűrű táplálékok nehéz érzetet, lomhaságot, fáradtságot és az általános motiváció hiány érzetét keltik bennetek. Ez megmutatkozhat fejfájásban is.

A kristályok nagyon fontos részt fognak játszani energiátok rezgésében. Azt javaslom, hogy válasszátok ki a kristály birodalom egy tagját, hogy veletek dolgozhasson havi rendszerességgel, és lépjetek kapcsolatba ezzel a tudatos lénnyel, tanulmányozzátok a tulajdonságait, hogy együtt tudjatok vele dolgozni. Ugyanez vonatkozik az állati birodalom egyik tagjára is, akit totem állatod egyikeként is felismerhetsz.

Ez az év a körülöttetek és a bennetek létező világban élő összes aspektus házasságáról, újraegyesüléséről szól, továbbá egy fantasztikus új fénytest megteremtéséről. Egy új jármű létrehozásáról, ami végigvisz benneteket az életen, és segít titeket mindannak az elvégzésében, aminek a véghezvitelét magatokra kiszabtátok.

Lord Maitreya arra kér titeket, hogy figyeljetek oda a bolygótokon élő gyermekekre - azok érzelmi és spirituális szükségleteikre, ami által elkezdik majd megtanulni, hogyan lépjenek ki a túlélő tudatosságból, és boldogulni kezdjenek a rájuk vigyázókkal együtt társteremtett környezetükön belül. Egyre nagyobb hangsúly helyeződik a bolygótokon élő gyermekekkel való foglalkozásra, törődésre, az ártatlanság és a bőség energiáinak tekintetében. A 11 éves korú, és az annál fiatalabb gyermekekre a felnőtteknél nagyobb befolyást fognak gyakorolni a 11. Univerzumból származó részecske hullámok által keltett vibrációk. Ez előrehajtja őket ugyanarra a hatalmi és erő szintre, amire ti is törekedtek. A különbség az, hogy ez nagyon sok felnőtt hitrendszerére kihívást fog jelenteni, a dolgaik elvégzésére vonatkozóan, valamint a gyermekekkel kapcsolatos felfogásuk és szemléletük területén. A gyermekek szeretetteljes környezetben képesek növekedni, gyarapodni. Ott képesek gyarapodni, ahol ki vannak alakítva a szilárd határok - a szeretetteljes, realista, és a korosztálynak megfelelő határok. Minden emberi lény, aki gyermeket nemz, és életet ad egy gyermeknek, és minden más emberi létező, akinek az életcélja az, hogy gyermekekkel foglalkozzon, el kellene, hogy végezzen egy lélek pszichológiai tanfolyamot még azt megelőzően, hogy gondokságot vállalna egy ilyen szent energia felett. Mi ezt energetikailag fogjuk teljesíteni, ami azt jelenti, hogy minden szülő, tanító, nagyszülő és felvigyázó keresztül fog menni egy gyorsított tanfolyamon a lélek pszichológiájára, a gyermek lelkének kezelésére, valamint a belső gyermek lelkére vonatkozóan. Egyetlen egy dolgot kérek mindannyiótoktól ennek az évnek a kezdetétől fogva, BRUTÁLIS ŐSZINTESÉGET, és én ígéretet teszek szeretteim, hogy én is így teszek majd. Mi haszna van az életnek, ha elutasításban, tagadásban éled azt? Hova vezet ez téged? Mit adhat neked? Ez a gyermekek gondozására is vonatkozik, ott is légy példa, hogy követhessenek. Nagyon sok olyan gyermek van, akik azért inkarnálódtak, hogy teljes egészében eltöröljék a régi paradigma elavult rendszereit, és ez olyan kihívásokat ró majd a felnőtt közösségre, amihez foghatóban még soha nem volt részetek. És nem azért nem volt még erre példa, mert most a felnőtteknek meg kell tanulniuk, hogyan kezeljék ezeket az engedetlen, rakoncátlan, ellenszenves és változékony gyermekeket, hanem mert meg kell tanulniuk, hogy milyen új módon lehet meggyőzni őket. Ehhez el kell, hogy nyerjék a bizalmatokat, a tiszteleteteket és azáltal lesztek képesek meggyőzni őket, ha látják majd a bennetek lévő erőt, ami visszatükrözi majd számukra a saját benső erejüket és hatalmukat. Minden egyes engedetlen, rakoncátlan, ellenszenves, lázadó és változékony gyermek, akivel valaha is találkoztatok, mindössze a szerető kötelékért, a rájuk fordított figyelemért, valamint értetek kiált. Sok esetben a gyermekek azért feszegetik a határokat, mert ti magatok nem vagytok tisztában a saját határaitokkal. Át fogják lépni a vonalat, engedetlenek, destruktívak és arrogánsak lesznek, mert nem szenteltek figyelmet önmagatok azon részeinek, amelyek a figyelmetek után kiabálnak, és azt kérik tőletek, hogy figyeljetek oda a szükségleteitekre, hogy aztán olyan életet teremthessetek magatoknak, ami tökéletes nyugalmat ad majd környezetetek minden egyes területén.

Ez visszautal arra, amit már az elején is elmondtunk - ha azt választjátok, hogy tagadásban és elutasításban éltek, akkor csak egy töredékes életet várhattok. Autentikusnak lenni annyit jelent, hogy minden megváltozik körülöttetek, és a dinamika olyan lesz, ami támogat majd benneteket a multidimenzionális élet minden egyes aspektusában. Az előttetek álló évben tehát azt kérjük tőletek, hogy nézzétek meg magatokat, legyenek kifogástalanok a gondolataitok, a szavaitok és a cselekedetitek. Használjátok a naplót arra, hogy őszinték legyetek magatokkal. Kerüljétek a negatív embereket és környezetet, és biztosra vehetitek, hogy lesznek olyan napjaitok, amikor majd nem érzitek túl jól magatokat, vagy esetleg valamelyik barátotok nem érzi majd túl feldobottan magát. Vagyis mi itt most a hosszú távon fennálló negatív környezetről és emberekről beszélünk, azokról, akik mindig negatívak. Összpontosítsatok mindarra, ami visszatükröz benneteket, aminek a megtapasztalására és létére a leginkább vágytok.

Kuthumi vagyok, a Bölcsesség és a Szeretet Arany Sugarának Őrzője, szeretettel üdvözöllek és megáldalak benneteket. Adonai.

Adonai.

(Fordította: Telegdi Ildikó)

 

Forrás: www.angyalforras.hu