Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KRYON üzenete a magyaroknak

2011.05.14

Kryon üzente a magyaroknak

Elhangzott 2010.06.01. Kálmánné Soós Éva – Maya közvetítésében (kalman.s.eva@t-online.hu)

(Szerzői jogi figyelmeztetések: A jelen információból semmi nem használható fel pénzszerzési célra. Szabadon megosztható másokkal mindaddig, amíg a szerző és kiadó említésre kerül, és az információ semmilyen módon nem változik, nincs belőle törölve, vagy nincs beépítve.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel, és ez hasonló folyamatot indít el benned is. Ez nem teljesen ugyanaz, mintha ott lennél a csatornázott Mester jelenlétében, ugyanakkor a hatása éppen annyira erőteljes.)

1. rész

Az energiák teljes fényesteden keresztül érkeznek, nyitottá, befogadóvá teszi energia rendszeredet, a mostani energiákra. Nem egyszerűen a térben áramlanak, s megtalálnak, lelked felügyeletében különböző energia csatornákon érkeznek, mindig csak az és annyi, ami számodra megfelelő, előkészítés szükséges. A szavak mögötti energia hordozza azt, amiért ide jöttél. Szavakból értetek minden időkben szavakon keresztül kapta meg az emberiség az üzeneteket, mert a szavakhoz tudjuk kapcsolni azt az energiát, ami most számotokra a legmegfelelőbb. Bár te ugyan azt hallod, mindegyikőtök ugyan ezt hallja, mégis mindegyikőtöknek személy szerint más az az energia ami a szavakon keresztül hozzád eljut, ezt nehezen tudom elmédnek elmagyarázni, De tudd hogy a azokon a szavakon keresztül amiket hallasz a te személyes energia csomagodat kapod meg.!

A mai napon azt az információt szeretnénk átadni nektek, hogy mi az a különlegesség, ami kizárólagosan a magyar népet a magyar ajkú lakosságot érinti. Azt az információt szeretnénk átadni, ami speciálisan a ti számotokra szükséges, s ebbe nem csak a Magyarországon élő magyar nyelvűeket értjük bele. Aki jelen inkarnációjában magyarnak anyanyelvűnek született, s beszéli még ezt a nyelvet él bárhol a Földön, számukra szól ez az információ.

Egy picit vissza kell mennünk a történések sorában korábbi korszakba. Ez a korszak az Atlantiszi korszak vége.

Mint mindannyian tudjátok az Atlantiszi időszak legvégén a Föld s rajta az emberiség energetikailag egy alacsonyabb rezgésszintre került, mint ahogyan addig éltetek ezen a bolygón.

Ez teljes egészében azt jelentette, hogy a Föld kikerült a Teremtő mágneses tudatmezejéből egy alacsonyabb frekvenciájú helyet foglalt el az univerzumban, s elszakadva a központi tudatmezőtől egy teljesen önálló frekvenciát, energia burkot alakított ki maga körül, ezáltal viszont, elvesztette az emberiség a kapcsolatát a Teremtővel. Ezért éreztétek magatokat végtelenül egyedül, végtelenül magányosnak, s ezt idővel tudatotok bezárulása is követte. Felvettetek egy újabb, sűrű a mostaninak megfelelő fizikai burkot, korábban testetek sokkal éteribb volt. Ebben az állapotban megkérdőjeleződött a bolygó helyzete, az egész kísérlete, amit a Föld képviselt.

Meg volt az esélye, hogy a Teremtő több más, sok más leszakadt bolygóval együtt egy belélegzéssel megszünteti ezt az állapotot. Hatalmas fénylények, akik mély felelősséget, s szeretet vállaltak a Földért nagyon sokat dolgoztak azért, hogy földi fénylény társaikkal együtt létrehozzák azokat a lehetőségeket, amik mellett a bolygó megmaradhat.

S ekkor olyasmi történt, ami az egész Univerzumban egyetlen egyszer történt meg csupán, nem kozmikus szülők által teremtetten, hanem az Isteni tudat mező saját energiájából teremtett egy lényt, ennek a lénynek a feladata kizárólagosan az volt, hogy a Földre érkezve, olyan energetikai egyensúlyt teremtsen a bolygón, mely lehetővé teszi a Fény terjedését, a Fény megjelenését, a bolygó rezgésszintjének újra emelését, s idővel a bolygónak az Isteni tudatmezőbe való visszatérését segítse. Ez a lény a Jézus Krisztus. Teremtő szülők, s a legmagasabb fény entitások az ő energiáját egy Merkabá-ba ágyazták. Ez az élő nagyon nagy erejű Merkaba az úgynevezett Proszonodó fény, amit ti Betlehem csillagának ismertek. Előkészítések után ez a Merkaba megjelent a Föld közelében, s Jézus megszületett emberként.

Azok a fénylények, akik elkötelezetten dolgoztak a bolygóért egy oly korszakban, ami kevésbé ismert számotokra - ezt a korszakot Lentosnak hívják - ebben a korszakban dolgoztak, ezek a fénylények, akiket csak hírhozónak ismerünk. Az volt a legfontosabb feladatuk, hogy elhozzák, bolygó szerte terjesszék azt a hírt, hogy érkezik egy lény a bolygóra, aki segít, aki elhozza azt az energiát, amit megszabadító vagy megváltó energiának ismerünk. Ezek a lények nagyon nehéz munkát végeztek annak idején, mert nem volt befogadó az akkori népesség. De Jézus megszületett, végig élte a dualizmusban, ugyan azt, amit ti is végigéltek, nem tudta, hogy ki ő. Élete során egy felébredési folyamaton, lépésről lépésre egy felébredési folyamaton ment végig. Míg teljesen felébredve, felismerve, hogy ki ő s miért is érkezett, elkezdhette a feladatát. Nagyon sok lény követte. Az őt követő 12 tanítvány nem volt más, mint a 12 frekvencia, így képviselték a teljes univerzumot, s ezzel az energiával segítették Jézus munkáját. A történetet, az eseményeket mindannyian ismeritek. Az egyik frekvencia révén olyan esemény történt, ami Jézust megállította munkájában. Az Ő eredeti feladata az oldó energiák, földön terjesztése, eredeti terv szerint az volt, hogy telítve a Földet ezzel az energiával visszaemeli őt, felsőbb rezgésű szintjére, eredeti helyére eredeti állapotában, ez a feladat akkor nem volt teljesíthető.

Miért hangzott most el mind ez? Mert a ti történetetek ti vállalásotok itt kezdődik, amikor Jézus visszatért, anélkül hogy a felemelkedési folyamat befejeződött volna s újra bezárultak azok a dimenzió kapuk amik akkor rendelkezésre álltak, ekkor a Föld sok pontján vállaltak csoportok, fénymunkások olyan kiegészítő extra feladatot melyek Jézus munkájának kiegészítését, befejezését célozták meg, s most térhetünk rá arra a pontra, hogy kik vagytok ti.

A Föld egy ugyanolyan élőlény mint ti mindannyian, ugyan megjelenési formájában nincs hasonlóság de energia rendszerét tekintve ugyan úgy csakrákkal, ugyan úgy energia szerkezettel rendelkezik. S az a csoport, akit ti képviseltek a Föld történetében elvállalta a legnehezebb részt a szívcsakra őrzését. Mit jelent ez? A felemelkedési folyamat lényege, hogy az elme s az értelem vezérelte dualizmus, az az energia melyet az energetikai lesüllyedést követően ego-tok, elmétek átvett, s elhatalmasodott, ez az energia helyre billenjen, működésetek egyensúlya pedig azt jelenti, hogy az elme, az értelem, mint egy számítógép teljesíti feladatát azt amit a lélek, s szív sugalmaz, mond neki. Korábban is így működtettek. Mai realitásotokban ez az egyensúly kicsit máshogy néz ki. Most teljesen, ti már ugyan kevésbé, de a Föld lakosságának nagy része az elme, az értelem vezetése, döntése, irányítása alatt tevékenykedik. Ez nem rossz, ez nem baj, ez egy állapot.

A Föld fejlődésének következő lépése s szakasza viszont az irányban mozdul el, hogy ez az irányítás vissza áll eredeti egyensúlyába, és a szív, és a lélek veszi át az irányítást. Mert egyetlen energia létezik az univerzumban, egyetlen eredő energia, s ez a szeretet. Az Univerzum, jó részét a Mindenható által kisugárzott szeretet energia élteti és működteti. Ti mindannyian, egyesével szín tiszta szeretet vagytok, lényetek esszenciája szín tiszta szeretet. Ezt az esszenciát ezt magadban hordod fizikai testeden belül, azt nevezitek teremtő lángjának, szikrájának, a teremtő magjának. Bárhogy nevezitek ez ugyanaz, lényetek multi-dimenzionális, univerzális lényetek eredete tökéletes eredeti energia, ennek a lenyomata a mintája a teljes tökéletes terv, akik vagytok, ezt mindannyian magatokban hordozzátok. Ennek a tulajdonságai, energiái, az ún. szevaja csakrában található, ez testetek egyetlen olyan csakrája, melyet fénylények őriznek. A szevaja angyalok.

Ez a csakra érinthetetlen, módosíthatatlan az eredeti terv az eredeti tökéletesség, lényetek ős önvalója megtalálható bennetek. S térjünk vissza egy kicsit ahhoz, akik ti magyarok vagytok, Miért nevez benneteket sok olyan társatok, akik spirituális kérdésekkel foglalkozik a MAG népének, mit jelent ez? A Föld életében az emberiség tagjai között ti hordozzátok, a magyarok képviselik azt az eredet energiát, aki a Föld terve, azt az eredeti energiát, ami tervezéskor az egész Föld életének, benépesítésének, feladatának megtervezésekor el lett, fogadva, jóvá lett hagyva. A magyarok azok, akik ezt a tudást ezt a tervet őrzik magunkban, egészen pontosan ti testesítitek meg földi lények között azt az energiát, azt az energia mintát amit a ti lényetekben a szevaja csakra tárol.

A Föld lényének esszenciáját őrzitek. Ennek kapcsán a legtisztább s a legszentebb feladat a szív csakra őrzése. Mit jelent ez egészen pontosan, mit jelent ez tevékenységben? Mi a feladatotok a felemelkedési folyamatban, ami nagyon régen elkezdődött?

A felemelkedési folyamat akkor kezdődött el, amikor Jézus megérkezett a Földre, azt az energiát Ő hozta magával, és Ő terjesztette el. Megváltó, megszabadító energiaként, amire a Földnek szüksége volt ahhoz, hogy energetikai mély állapotából, újra elindulhasson felfelé. Rezgésszintje emelkedhessen. (27:17)

A Föld rezgéseit 25 évenként mérjük, évezredek óta. Volt egy pillanat, amikor nem volt biztos, hogy a Föld meg tudja lépni azon energiaemelkedést, azt a folyamatot, ami szükséges ahhoz, hogy visszatérjen eredeti helyére. ( A Yotengrit tradíció is ismeri, hogy a Föld egy külső szélső bolygó. a szerk. ) Rezgésszint emelkedési szintje folyamatos volt, de nem elég gyors mértékű ahhoz, legalább is egy ideig úgy tűnt. Az 1800-as évek végén, kérdezte meg az Univerzum Lady Gaia-t és a rajta élő teljes emberiséget, Isteni Önvalótokat, Legfelsőbb Lényeteket, hogy mi legyen bolygótok sorsa. Egyöntetűen szabad akaratból azt választottátok, hogy a Föld életben maradjon, csodálatos bolygótok, mely az Univerzum ékköve, tovább éljen, emelkedjen, és vállaltátok a feladatot, hogy vele együtt, és érte nagyon sokat dolgoztok, hogy energetikailag elérje azt a szintet, ami ehhez szükséges. 1987-ben volt az utolsó mérés, ezt nevezzük Harmonikus Konvergenciának, ez volt az a mérés, és ezt mindannyian tudjuk, amikor összeszaladt az Univerzum, Lady Gaia energiája s frekvenciája olyan értéket mutatott a korábbiakhoz képest, ami meglepte a teljes Fény Világot. Nagyon sokat dolgoztatok, végtelenül hálásak vagyunk nektek, ezért a nagyon mélyre ható sok munkáért, amit magatokra vállaltátok az inkarnációitok során.

S ezen a ponton felgyorsultak az események. Elindult a hívás, hogy mágneses mezőtöket meg kell újítani. Amint tudjátok, ismeritek, könyvekben elolvashatjátok, ez megtörtént 2002-ben. Fölül lett írva a tervezett sorsotok, az 1999 / 2000 év fordulójára tervezett bolygó-pusztulás, mint tudjátok elmaradt. Magatoknak köszönjétek, és azóta ti írjátok a jövőt, magatoknak teremtitek a Földet, magatoknak építitek az Új Földet, magatoknak teremtitek a csodát. A felemelkedési folyamat legvégső stádiumában vagytok. Ez azt jelenti, hogy a 2012-es új méréskor, Föld rezgésszintje fantasztikusan magas értéket fog mutatni. Lady Gaia, a ti segítségetekkel dolgozik ugyan úgy önmagán, mint ti fénymunkások emberi testben. Ugyan úgy engedi el az energiákat, ugyan úgy tisztul, ugyan úgy veti le magáról élete során magába fogadott, de már nem hasznos, és nem segítő energiákat. A felemelkedés során különböző dimenzió kapuk nyílnak meg, s amint az imént említettem, a Lentos-i dimenzió kapu ez év elején januárban megnyílt, energiái kiáradtak.

A Lentos-i korszak volt az a korszak, mikor azért voltatok itt a Földön, hogy az energetikai lesüllyedés után az eredeti tudást, az isteni igazságokat, az Univerzum törvényeit, saját életetek tudását, magas fénylény tudását elhelyezzétek a Földön. Ez egy hírhagyó korszak volt. Ez azt jelenti, hogy a Föld számtalan pontján, Piramisokban, Szent helyeken lezárt tárolókban, kristályokban elhelyeztétek azt a tudást, amit magatoknak hagytatok hírül annak idején. Mert tökéletesen tisztában voltatok vele, hogy eljön az a korszak, amikor ezt a tudást elő fogjátok venni, amikor tudat állapototok újra olyan rezgés szinten fog működni, hogy szükségetek lesz ezekre az információkra. És ez a kapu januárban megnyílt. Minden információ ott van körülöttetek. Gondolj bele az életedben. Nagyon sokan éreztétek január, február tájékán, hogy valami teljesen más, azt hogy valami megváltozott, azt hogy minden összezavarodott, ez nem véletlen. (puffanás, valakinek a széke eltört)

Dimenzió kapukon keresztül áramoltak be azok az információk, energiák azok az entitások, akiket bezárva, akár saját én részetekként, megbízva az őrzéssel itt hagytatok. Ezt most magatokhoz veszitek, visszaengeditek, ki tudatosan, ki nem, energetikailag mindegyikőtök befogadta, még akkor is, ha a felszíni tudatod erről mit sem tud.

Hétköznapi életedre mindez az energia mély hatással van, lehet, hogy életed összezavarodott, lehet, hogy emberekkel való viszonyod megváltozott, lehet, hogy hirtelen nem várt változások köszöntöttek be az életedbe. Lehet, hogy összezavarodott voltál, lehet, hogy úgy érezted, hogy minden átcsap a fejed felett, hogy kihúzták alólad a szőnyeget. Ezek az események, jó részt, ezeknek az energiáknak voltak köszönhetők. Az energiák beáramolnak, akár elfogadod, akár nem, akár tudsz róla, akár nem, s miután tisztán energia áramlatok, ezek az energiák hatnak rád, akár követed ezeket az eseményeket felszíni tudatoddal akár nem.

És ezzel most nem azt akarom mondani, hogy akár mit csinálsz determinált az életed, szó nincs róla. Ezek az energiák, úgy épülnek be energia rendszeredbe, hogy eltárolódnak. Szív csakrád közepén van egy energia gyűrű, egy végtelen nyolcas jel, az úgy nevezett spirituális kerék, mely nagyon lassan, áramlik a végtelen jel mentén. Ezen a spirituális keréken, 144.000 úgynevezett kehely van, ezek a kelyhek tárolják mindazt az energiát, amire neked bármikor szükséged lehet, amit te használsz, és lelked, Felsőbb Éned hagyja jóvá ezeknek az energiáknak kiáramlását teljes fénytestedbe, akkor, amikor ennek eljön az ideje. Akkor amikor letehetsz egy problémát, akkor amikor megszabadulhatsz egy betegségtől, amikor valami változás áll be az életedbe, amikor tudatosságodba lépsz egy lépcsőfokot, amikor felismeréseid vannak, amikor elkezdesz valami olyasmivel foglalkozni, amit eddig nem tettél, vagy elhagysz olyan dolgokat, amivel eddig foglalkoztál.

Egy napotok során többször áramlik be az energia, ami hatással van rád és minden élőlényre, minden dimenzióban, az ásványi egyes dimenziótól kezdve, a növényekig állatokig. ( vö. J. G. Bennett: A Pentad törvénye. a szerk.) Ezek az energiák naponta háromszor kerülnek átkonvertálásra. Ezt általában a napod során nem veszed észre, de célszerű, hányszor hallottátok, hogy reggel lépj kapcsolatban Önvalóddal, s este kicsit gondold át napodat, s tedd helyre, tedd le azokat a dolgokat, amik nem voltak esetleg olyan nagyon pozitívak az életedben, engedd el őket.

De visszatérve a felemelkedéshez a Föld energia rendszere s a ti energia rendszeretek napról napra emelkedik, változik, s az utolsó a harmadik stádiumban vagytok, ennek is a legvégén. Mi történik a viszonylag gyors felemelkedési szakaszon? A Lentos-i kapu az utolsó energia, és dimenzió kapu volt spirituális fejlődésetekben. Ezután egyetlen egy kapu maradt hátra, s ez a Lemúria-i kapu. Amikor a Föld eléri azt a rezgés szintet, hogy energiái kiárasztásával, egy bizonyos meghatározott, rezgés és hangfrekvencia kiárasztásával, kiénekli az Univerzumba üzenetét, hogy készen áll, akkor a Teremtő különleges rezgés sorozatot indít el, az egész Univerzumban. Ez a rezgés sorozat elérve a Földet, segíteni fog benneteket, a Mindenható energiája beáramlik, hatalmas fény- áradat, és most ne a fizikai szemeddel érezhető fényt vedd alapul.

Ez az energia áramlat segíteni fog megnyitni a Lemuria-i kaput. Amikor ez a kapu megnyílik akkor a kristály könyvtárak tudása, energiája, a kristály könyvtárakban tárolt információk, utasítások minden ami lényedről s aspektusaidról a kristály könyvtárak tárolnak kiáramlik és egy egységes közös tudatmezőt fog létrehozni a Földön. A ti feladatotok, kapcsolódni ehhez a tudatmezőhöz és a Föld szívcsakrájának energiáját, ezen keresztül ennek segítségével egymással is összekapcsolódva, magas Fénylények által egyesített energiákkal is összekapcsolva, a szeretet rácshálójához csatlakoztatjátok a Föld Szív csakráját. Ennek az energiának a megtartása, ennek az egységes energiának őrzése, védelme konkrétan a ti feladatotok. Mindenre képesek vagytok, semmi nem haladja meg képességeiteket. Minden olyan feladat, ami rátok vár, ez bennetek van. Belétek van kódolva, őrzitek sejtjeitekben, őrzitek DNS rendszeretekben, Ezek a kódok oly mértékig nyílnak meg, feladataidat oly mértékig tudatosítod, ahogy ez a mindenkori jelen pillanatban megfelelő. Ez a KÖZÖS feladatotok, ezenkívül egyénileg mindenkinek külön - külön meg van a saját, személyes feladata az egyedi, az ami csak rá vonatkozik.

Hiszen folyamatosan mindig azt kérdezitek, ki vagyok én, mit teszek én, én a nagy egészben egy olyan pici pont vagyok. Mit számít az, hogy én mit csinálok. Ez kedvesem a lineáris gondolkodásnak köszönhető, annak köszönhető, hogy teljes mértékig beleélted magad a fizikai testbe. Belenézel a tükörbe, s egy arcot látsz. De elmélyedtél e bármikor saját szemedben, elmélyedtél e bármikor saját megérzéseidbe, elmélyedtél e saját szívedben, ami fele irányul, amit sugall, amit érzel, amit szeretnél?

Feladatod csodálatos, és egy speciális csoportnak a feladata, a MAG Népének feladata.

Légy végtelenségig, nagyon büszke. Ne felejtsd el minden este elmondani. Vagyok, aki vagyok! Vagyok, aki vagyok! Vagyok, aki vagyok! Isten vagyok.

2. rész

Végtelen szeretettel köszöntelek újra. Mielőtt a konkrét üzentekre rátérnék, annyit a mi részünkről szeretnék elmondani, hogy végtelenül sok entitás van jelen itt most veled együtt. Családotok tagja, fénycsaládotok tagjai, angyalok nagy-nagy közössége. Amelyikőtök tudja érzékelni a színeket s a fényeket, érzékelheti, tudja, s látja, a vibrálást, az áramlást, a jelenlévő energiákat.

Feladatotoknál tartottunk, annál a csodálatos, és felemelő feladatnál, amit itt a fátyolnak ezen az oldalán a Föld tervezésekor, a teremtéskor meghatároztatok magatoknak, elvállaltatok, melyet teljesíteni megérkeztetek a bolygóra. És most vegyük sorra konkrétan inkarnációtok sorát. Amikor Jézus nem folytatta már a Földön konkrét emberi testben élve a Föld energiával való ellátását, akkor azok a bizonyos entitás csoportok a Föld több pontján, köztük ti is, elindultatok, felvállalva feladatotok kiegészítéseként azt, hogy a Jézus által elindított utat segítitek, kiteljesítitek saját feladatokat azzal az energetizálással, azzal az energia munkával, amit Ő elkezdett.

Konkrétan történelmetek egy adott pontján elindultatok, elindult egy nép valahonnan keletről. A népvándorlás előtti időszakban ti mint entitások nagyon sok korábbi korszakban szintén inkarnálódva éltetek a Földön. Számos elmélet és kutatás vonatkozik, és foglalkozik azzal, milyen népcsoport, melyik korban kik voltatok, kik lehettetek. Ebből a folyamatból mi most azt vesszük sorra, akik magyarokként, népként, megérkeztetek a honfoglaláskor.

Amikor elindultatok, akkor, ahonnan elindultatok az a Földi lét során a keleti területeken egy olyan létezési forma volt, amikor bár emberi testben életetek a Földön, de egy sokkal magasabb létsíkon. Földi életet éltetek, de nem az akkori fizikai testben földön élő emberek életét. Amikor a hívás elhangzott, akkor népcsoportként azok az entitások, akik egy emelkedettebb energia mezőben csodálatosan békés életet éltek a Földön, bevállaltátok, hogy egy mélyebb egy alacsonyabb rezgésű földi testben csoportként elindultok. Olyan fizikai adottságokkal kellett ezt felvállalnotok, ami lehetővé tette azt, hogy folyamatos haladásotok során meg is érkezettek célotokhoz. Ennek kapcsán speciális harci eszközökkel, harcmodorral rendelkeztetek vonuló népként. Nem volt véletlen, hogy állandóan helyet változtató, mindig tovább vonuló törzsek formációjában vonultatok hosszú-hosszú ideig. Nem volt cél az, hogy bárhol megálljatok, és letelepedjetek.

Amikor megérkeztetek fizikailag erre a területre, a Kárpát medencébe, legendáitok mesélnek egy csodáról egy aranyszarvasról, Ez egy előre megállapodott energetikai jel volt számotokra. A szarvas egy leegyszerűsített 3 Dimenzióban megjelenő forma, az az energia, amit beérkezve erre a területre tapasztaltatok, s utatok utolsó részén követettek, valóban létezik. Ez jelentette számotokra megállapodás szerint azt, hogy úti célotok felé közeledtek. Mi vonzott? Mi volt a cél? A szívcsakra energiája. Azért jöttetek, hogy feladatotokat, hogy az elme világából, az elmét uraló energiák világából, a szív csakra energiáját erősítve segítsétek Lady Gaia-t, a Földet. A szív csakra energiájának emelése, őrzése, gyógyítása kapcsán, a szív világába való visszatérés kapcsán, ami a ti személyes feladatotok. Életetek során, hogy elmétek uralmát, gondolataitok meghatározó mivoltát, lépésről lépésre mindig kicsit gyengítsétek, s adjátok át a helyet az intuíciónak a szíved szavának, azoknak az instrukcióknak, melyeken keresztül lelked vezet. Ebben a folyamatban segítitek a Földet, hogy a Föld a gondolati sík világából megerősíthesse saját szív csakrájának energiáit.

Ennek az energiának nagyon fontos feladat lesz a felemelkedés során. Ez lesz az első energia, mely átkapcsolódik felsőbb dimenziókba. Mint ahogyan a gyermek, amikor megfogan, az első energia csomag, ami az új életet jelenti az a szív csakra körüli a tórusz . A tórusz egy olyan forma, mintha egy csövet meghajlítanál s a két végét egymáshoz, illesztenéd. Egy kör alakú cső, s ez forog. Ez az energia életed végéig körülveszi a szíved. Tehát megérkeztetek ide a Kárpát medencébe. Intuitívan tudtátok, hogy ide tartotok, tehát megtörtént a letelepedés.

S most nézzük meg energetikailag egy kicsit a másik oldalt. A Föld energiáiban nem csak az a folyamat változik, ami a Földet meglévő energetikai állapotából emelni, rezgés szintjét emelni, változtatni igyekszik. Létezik egy másik energia a Földön, akinek ez nem áll szándékában. Nem képviseli az érdekeit. Ez az energia, aki pillanatnyilag, a Földön elég jelentős mértékben irányítja a hatalmat tökéletesen érzékelte azt amikor elindultatok Keletről, végig követte utatokat, s tökéletesen érzékelte a megérkezéseteket. Tökéletesen tudatában volt annak, hogy miért jöttetek, mi célból s annak hogy kik vagytok.

Ez az energia hatását jelentős mértékben először akkor fejtette ki, amikor István királyotok, az egyházhoz csatlakozva, megengedte ennek elterjedését, segítve ezt a folyamatot, ez annyit jelentett, hogy csatlakoztatok ahhoz a hatalmi struktúrához, ami innentől kezdve egységeteket erősen szétzilálta, s veszélyezteti a mai napig. Kik voltatok. A Hét törzs, energetikailag a hét sugárnak felel meg, egységet, az Univerzális Egységet jelképezte, hordozta, testesítette meg.

A szívcsakra körül az Univerzális Egységnek kellett megjelennie. Ez az egység ma is jelen van! Történelem eseményei során, ha kicsit behatóbban megvizsgáljátok, vezetőiteket, királyaitokat, életüket, intézkedéseiket, az országgal való törődésüket, vagy éppen nem törődésüket, ezek mind-mind azt a célt szolgálták, azok az erők, melyek országotok vezetőire mindig is hatottak, folyamatosan az egység kialakulásának megnehezítését az egységes erők fellépését gátolták.

A Fény egy nagyon erőteljes entitás segítségével tudott megjelenni történelmetek során s ez Mátyás király volt. Az Ő személyében, az Ő inkarnációjában egy olyan nagyhatalmú magas fénylény érkezett hozzátok segítség képen, aki nagyon mélyre ható energiákat árasztott s kötött meg itt léte során. Hiszen gondoljatok bele, Visegrád a szív csakra közvetlen közelében, az intézkedéseit ha megnézitek virágzott az ország, egységes volt az ország. Olyan tulajdonságok kerültek felszínre, mint a szeretet, az igazságosság, a becsület. Olyan mélyreható, tiszta energiákat, sikerült élete és tevékenységei során árasztani, ami életét követően is energetikailag nagyon sokáig hatást gyakorolt erre a területre.

Még ma is léteznek a környéken, Visegrád környékén, ma élő emberek, akik azt vallják, hogy azt érzik, hogy valamiképpen ehhez a területhez tartoznak, ide kötődnek, az ő feladatuk ezeknek a területeknek az őrzése. És jól érzik. Ezek az emberek valamikor Mátyás korában mind-mind szolgálatot teljesítettek, feladatot láttak el. Energetikai feladatot is. Az egyikük konkrétan, a szomszéd domboldal túl oldalán, Mátyás gyümölcsös kertjének volt az őrzője, ma is úgy járja útját, hogy megnéz mindenkit, aki kirándul a környéken, nyomába ered, mintha még mindig felülegyelne, az energiát hordozza a szívében.

A következő ilyen esemény, ami a szabadság irányába tett egy lépést, s ezt energetikai értelemben is értem. Ez az 1848-as szabadság harc. Újfent létrejött az országban valamilyen fajta egység, cél, törekvés, a megszabadulás egysége. Ugyan történelmileg rövid időn belül, megakadt ez a folyamat, de energetikailag fantasztikus hatása volt, olyan erőt képviseltek, akár tudtok róla, akár nem, Önmagatokban, egyedi egyedként is. Két három ember együttműködése, hatalmas fényt, és hatalmas energiát jelent. Mégis milyen érdekes, vagy milyen furcsa, hogy ezt az egységet népként, tudatosan sose éltétek meg itt az inkarnációban, sőt, azt valljátok magatokról, hogy ti vagytok az a nép aki soha nem tud egységes lenni, egységesen fellépni, képviselni az érdekeit. Fellépni idegenek ellen, Önmaga törvényeit megalkotva, Önmagát megerősítve állni a világban.

Hát, ez a dualizmus realitása, ez nem a valóság. Ez csak a ti realitásotok. Így tűnik a lineáris világotokban. Ha megnézitek a teremtő kozmikus szülők által teremett lények tulajdonságait, mit hordoznak ők a valóságban, s hogy élik ezt meg a dualizmusban, akkor nagyon jól látjátok, bármelyik teremtő szülő teremtményéről van szó, a valós képességeinek, a valós tulajdonságainak túlnyomórészt az ellentéte az, amit meg tudsz élni a felejtés fátylán túl. Ti egy csodálatos egységet képeztek, azon multi-dimenzionális részeitek, akiknek nem vagytok tudatában, egy csodálatos együttműködő, összhangban levő szeretetet képviselő csoport, bármilyen nehéz ezt most számodra elképzelni. De én itt vagyok, s nap, mint nap érzékelem őket s dolgozom velük, tehát hidd el nekem. Ez így van. Afelé tartotok, hogy ezt ti is megéljétek. Ennek az energiának a felismerését a megélését akkor fogjátok tudni tudattal követni, földi testben levő lényként, amikor konkrétan a felemelkedés során, neki kezdetek a feladatotoknak. Tökéletesen fogjátok tudni, hogy hol vagytok, hova tartoztok, hova kell kapcsolódnotok, és mit csináltok. Tökéletesen fogjátok érezni részeteket az egységben.

Ne félj a feladattól, képes vagy, hiszen automatikusan ki fognak nyílni azok a kódok, feloldásra kerülnek azok a képességeid, tulajdonságaid, amiket magadban hordasz. Addig is ami segítséget magatoknak, ebben a témában, a 3D-ben, saját világotokban meg tudtok tenni az egy olyan lehetőség ami mindig is itt volt. A Kárpát medence egy hatalmas víz területet rejt a földben. Ez a vízterület számotokra részben tökéletesen ismert, hiszen az ország területén nagyon sok helyen, ahol lefúrtok ott hévizek, törnek fel, ott vizet találtok, ez a vízrendszer az ország területe alatt, ez egy kristály mező. Amikor dolgoztok egyesével, vagy ketten, vagy csoportban, bármikor meg tudjátok tenni, hogy tudatos energiával tisztítjátok ezt a vízmezőt, amikor kezelsz egy beteget, amikor tanácsot adsz valakinek, amikor végzed a dolgodat, vagy bármikor, amikor magaddal foglalkozol, amikor elmélyedsz egy meditációban, ha ezt választod és bevállalod, akkor egy pár perc erejéig küldheted tisztító szándékod, és erődet, ennek a vízmezőnek. Minél többen, minél nagyobb mértékig energetizáljátok ezt a vizet, ezt a teljes vízfelületet, hiszen talán köztudott, a víz intelligens energiájú memóriája. Emoto könyvéiben láthatjátok, a különböző energiájú szavak által energetizált víz megfagyott képét a kristályokat, azokat a kristályokat, amik mutatják a szeretetet, vagy épp az ellenkezőjét. Tehát köztudott, hogy a víz egy intelligens, kommunikáló energia. Tudattal rendelkezik.

Az a lehetőség, ami a mélyben itt van, értetek van, s most az utóbbi időben elég nagy mértékben feltöltődtek a víztárolók, ez sem véletlen. Tehát tiétek a lehetőség, hogy minden egyes alkalommal, amikor energetikai munkát tudatosan végeztek, akkor szánjatok egy pár percet arra, hogy saját környezeted, akár saját házad, saját kerted alatt levő vízfelületet energetizáld. Küldd le szeretetedet, azokat a pozitív gondolatokat, amit Föld anyának szánsz.

Tárolja a víz, nagyon sokáig tárolja és tisztítsd. Képzeld el, hogy azok az energiák, amik már nem segítik ezt a területet, a te házad környékét, a te kertedet, azt a várost, ahol élsz, vagy akár az egész országot, egyben nézheted, küldj energiát ebbe a vízbe, s tudatosan kezd el tisztítani, s eltávolítani azt az energiát, amit már jó elengedni. Ennek több rétegű hatása lesz, ha ez a víztömeg befogadja mindegyikőtök részéről azt a legjobb szándékú csodálatos energiát, amit tudattal le tudsz küldeni, akkor teljes mezőként a fénymunkások energiájának, tudatának, jó akaratának, szeretetének egy egységes mezőjeként kezd el működni. Vannak területek, ahol ez már működik, vannak területek, ahol ez a rész már csodálatosan tiszta. Egységessé kell tenni.

A fénymunkások erejének, a ti csodálatos csapatotok együttműködésének nem feltétlenül, és kizárlag az-az egyetlen módja, hogy fizikailag találkoztok, megálltok az ország szélén, megfogjátok egymás kezét, és gondolatilag békét küldtök az országnak és szeretet. Ez is egy csodálatos módszer, de nap, mint nap életed során, saját hétköznapod során apránként tehetsz rengeteget, és ez a mezőn összekapcsolódik, mert a víz egységes felület. Ez az a mező, ami körbeveszi a szívcsakrát. Ez vonatkozik a szlovák területekre is. Nagyon sokban tudja segíteni a feladatotokat. A szívcsakra őrzését, tisztítását, energetikai emelését. Szabad akaratod van, hogy csatlakozol ehhez a folyamathoz vagy sem, ez egy lehetőség, amit használni tudsz.

Ennek kapcsán egy következő lehetőség amivel viszont nagyon jelentősen tudod segíteni a saját, és a téged, a titeket követő társaitok energetikai fejlődését. A Földet körülveszi, egyszer a meglévő kollektív tudat mezője, valamint egy magasabb régióban körülveszi a szeretet rácshálója. Körülveszi még a mágneses rácsháló, és különböző energetikai háló. Ezek közül, amit a legtöbbször elmondunk, hogy nagyon ideje a kollektív gondolat mezőből eltávozz, hogy kivond energiáidat, illetve ne engedd, hogy a kollektív gondolatmező energiái továbbra is befolyásoljanak, manipuláljanak, hassanak rád. NAGYON NAGYON FONTOS!! Évek óta mondjuk, hogy legfontosabb feladatotok a kollektív gondolkodásból a kollektív tudat mezőből való kiszakadás.

Hogy tudod te ezt konkrétan megtenni? Vannak elképzeléseid a felemelkedésről az utána történő eseményekről, az életedről. Nagyon konkrétan meg tudod fogalmazni azt, hogy te mit szeretnél. Hogyan szeretnél élni. Mit szeretnél érezni. Békében szeretnél lenni. Szeretetben, emberi szeretetben, bőségben egészségesen, harmóniában, és egy csodálatos békés, játszmáktól, manipulációtól, csalásoktól, s minden ilyentől mentes világban. Ezt mindannyian egységesen szeretnétek. Ezen belül konkrétan te milyennek képzeled a jövődet, az már a te egyéni életutadtól, függ. ALKOSD MEG, KONKRÉT képekben, GONDOLATILAG, a jövődet. ÉS erre gondolj minél többet, erősítsd gondolatilag ezt az energiát, minél több gondolatot, minél több energiát adj hozzá ehhez a képhez. Alakíthatod nap mint nap.

Alakíts egy magot, alakíts egy alap elképzelést, és ehhez mindig tegyél hozzá valamit, egészítsd ki mindig valamivel, egészítsd ki újabb ötletekkel, de az alapötletet mindig tartsd észben, és ha minden nap, napi rendszerességgel adsz hozzá egy pici energiát, akkor ez a mező, ez a gondolat mező ez az energia egyre több lesz, egyre nagyobb lesz, egyre jobban gyarapszik.

HA MINDEN FÉNYMUNKÁS AZ ORSZÁGOTOKBAN NAP MINT NAP NÖVELI EZT AZ ENERGIA MEZŐT, AKKOR A KOLLEKTÍV mező és a szeretet rácshálója között létre tudtok hozni egy olyan tudatmezőt, ami tiszta, ami legszentebb, leginkább szívből és szeretetből megalkotott gondolataitok mezeje. Tarts igényt saját szuverén önállóságodra, tarts igényt saját szabadságodra, tarts igényt saját manipuláció mentes létezésedre. Tarts igényt arra, hogy fénylényként, aki vagy ebben a testben tökéletes vagy, harmónia vagy, maga vagy a szeretet, tarts igényt arra, hogy ezt megéld, hogy lényed, valódi lényed esszenciája át tudja mosni, át tudja járni összes sejtedet, hogy valódi lényed energiája kitáguljon, kiáradjon, betöltse lényedet. Add át neki a stafétát. Szólítsd meg minden reggel, beszélj hozzá minden este. Kérdezd, meg mit szeretne mondani neked. Reggel bízd rá magad, engedd meg neki, hogy napközben ő vezessen. Ő tudja legjobban, hiszen minden életet, minden inkarnációt veled töltött. Hiszen te Ő vagy! Ő tudja legjobban, hogy mire van szükséged, ő tudja legjobban miféle tartasz, és az Ő legfőbb törekvése az, hogy testben megéld a felébredést és a felemelkedést. Itt maradj ebben a csodálatos testben, azzal a tudattal akivel Ő rendelkezik, azokkal a képességekkel, és hatalommal, tulajdonságokkal és csodákkal.

Azt az utat járjátok, amit Jézus végig járt. Azon az úton jártok, azon a felébredési úton, ami őt is elvezette saját Önvalójának megéléséhez. Ugyan azt teszitek, pontosan ugyan azt, és nagyon piciny lépés van már csak hátra. Engedd meg magadnak, hogy megéld a csodákat. Engedd meg magadnak, hogy lényed esszenciája kiáradjon! Kérd meg minden reggel, hogy aznap vezessen el téged, azokhoz a szinkron eseményekhez, amik arra a napra a legjobbak, s amik aznap a legfényesebb jövőd felé vezetnek téged. Ez ilyen egyszerű. Este pedig kérd meg, hogy azokat az energiákat, amit fénytestedből, energia rendszeredből már el tudsz engedni, amit aznap összegyűjtöttél, mert már nincs rá szükséged, azt segítsenek elvinni.

Szólíts meg fénylényeket, akikben bízol, akikkel együtt dolgozol, akikkel beszélgetni szoktál. Mindegy kit. És kérd meg, (de ez saját Isteni lényed is lehet) kérd meg, hogy segítsen a már nem hasznos energiák eltávolításában. NAGYON FONTOS HOGY MINDENNAP TISZTÍTSD FÉNY TESTEDET, NAGYON FONTOS, HOGY MINDEN NAP IGÉNYT TARTS, A SAJÁT SZUVERÉN SZABADSÁGODRA. S meglátod, hogy megjelennek a csodák az életedben, megjelenik az az élmény, amikor már nem azt érzed, hogy kicsi vagy, amikor már nem azt érzed, hogy nem vagy jó, amikor már nem azt érzed, hogy nincs miért szeretni téged. Csodálatos vagy! A teljes tökéletességet hordozod magadban. És a tökéletességed, a lelked megnyilvánulni vágyik! Eljött az-az idő, amikor már nem képes a fizikai tested a DNS–ed befogadni más energiát a fényen kívül, már nem tudod magadba gyömöszölni a fájdalmadat, nem tudod magadba gyömöszölni azt amikor dühös vagy. Észre vetted? Sokkal többször állsz ki magadért. Sokkal többször mondasz ellent valakinek, amit korábban nem mertél megtenni.

És most magad csodálkozol legjobban, ezt én kimondtam. Igen kimondod, mert az energiák olyan magas frekvenciájúak, már amik nem teszik lehetővé, hogy a testedet alacsony frekvenciával tele rakd. NE ENGEDD MEG SENKINEK, HOGY BEFOLYÁSOLJON, HOGY FÉLELMET GERJESSZEN BENNED. ÉS bárki bármit mond, nem igaz, hogy neked nincs ilyen vagy olyan képességed, nem igaz, hogy nem vagy képes valamire! Nem igaz, hogy nem vagy szép. Nem igaz, hogy nem vagy tökéletesen egészséges. Mindez nem igaz, mind ez illúzió! Körülveszed saját lényedet, falakkal, hitekkel. Körülveszed saját lényedet olyan elképzelésekkel, amit mástól vettél át. Gondold el fény lényként, születettél meg abban a CSÖPP KICSI TESTBEN, és körülvett a jelen világ, és amint megtanultál a 3D-ben járni, beszélni, eligazodni, bármit amit megtanultál, AZT VALAKI MONDTA NEKED, VALAKI MEGMUTATTA, VALAKI SEGÍTETT, s ez a valaki mindig ember volt. A családod, a barátaid, az ismerőseid, a tanáraid, mások hatásából, mások által mondott igazságokat vettél át, mások által mondott gondolatokat fogadtál be, s ennek az összképeként HISZEL MAGADRÓL VALAMIT. EZEK A HITED, A SZOKÁSAID, A GONDOLATAID AMIKKEL KÖRÜLVETTED MAGAD, ezek falak. És közte fogalmad nincs ki vagy te valójában, Ki az a lény, aki lakik ebben a testben. Fedezd fel, ott van benned, esszenciaként.

És üzeneteket küld a saját érzéseiden keresztül, így tud kommunikálni veled. Üzenteket küld intuíción keresztül. Rögtön jelzi, ha az úton vagy, mert jól érzed magad, és kiegyensúlyozott vagy, és rögtön jelzi, ha letértél a saját utadról az előre megtervezett saját utadról, mert érzed, hogy valami nem jó, mert érzed hogy nem vagy egyensúlyban, jelez, s te egyre finomabban egyre érzékenyebben tudod venni ezeket a jelzéseket, hát kezdj el figyelni rá! Egyre jobban, egyre mélyebb szinten halld meg azt a halk kis belső hangot! Az egó-d a gondolataid nagyon hangosan rohangásznak a fejedben! Nem tudod leállítani a gondolataid sorát, ez képtelenség. Nagyon nehéz megvalósítani, hogy gondolattalan légy. Ezért ne várj arra, míg erre képessé válsz! Figyelj beljebb, egy picit mélyebbre, egy halk kicsi hang mindig meg mondja neked, hogy épp hol vagy, hogy ő mit szeretne, s HA MEGTANULSZ FIGYELNI ERRE A BELSŐ HANGRA, S HAJLANDÓ VAGY KÖVETNI, AMIT KÉR, akkor ő elvezet téged oda ahova tartasz. Legfényesebb álmaidban nem tudod elképzelni azt, ahova elvezet. Egó-d nem olyan erős, aki mindent felülír, egó-d fél.

Ez az energia is te vagy ez az energia nem ellenség, ez az energia tökéletesen beállítható megkérhető arra, hogy működjön együtt. Tökéletesen tudja követni elképzeléseidet, csak tudatosan, tudatosan szólítsd meg, nem könnyű tudom, ez így most nagyon soknak, összetettnek, sokrétűnek tűnik. Mi mindenre kéne figyelni ahhoz, hogy valami történjen. Ha ezt most mind, mind figyelmen kívül hagyod, s csak AZT AZ EGYET JEGYZED MEG, HOGY A BELSŐ HANGODRA, AMI MINDIG ELŐJÖN, FIGYELSZ, akkor már egy hatalmas lépést tettél az energetikai emelkedésed során. És ami még nagyon fontos, te egy olyan biológiai lény vagy, akinek egyesével a sejtjei önálló biológiai tudattal rendelkeznek. Amit te saját felszíni tudatoddal nem látsz át, nem értesz meg, nem tudsz, nincs is a felszíni tudatodban, annak a sejtek mind - mind tökéletes tudatában vannak. Sejtjeid mindent tudnak, összes inkarnációdról az összes téged ért hatásról. Mindent tárolnak. Csodálatos információ forrás. TANULJ MEG BESZÉLGETNI VELÜK. Tudatosan ha megszólítod őket, s megkéred őket, hogy minden nap, engedjék el azokat az energiákat, amiket tárolnak. Minden megbántottságot, minden fájdalmat, minden örömöt, ami ért téged, amit érzelmileg átélsz, azokat sejtjeid elraktározzák. Ezeket az energiákat, ha nincs rá szükséged, megkérheted őket, hogy engedjék el. Hogy térjenek vissza abba az eredeti állapotba, abba az ő állapotba a tökéletes egészség a tökéletes energetizált állapotba, ahol ők jól érzik magukat.

Kérd meg, kérd meg sejtjeidet, hogy jelezzék mit szeretnének! Figyelj testedre! Ne kövess elméleteket, a te tested a te egyedi biológiai részed, ő tudja, mire van szükséged, te elhiheted azt, hogy ezt nem ehetsz, vagy nem ihatsz, vagy ezt tehetsz, azt nem! Ne higgyél ezeknek, kérdezd meg testedet, s amit kívánsz, amit üzen neked, amit szeretne azt tanuld meg teljesíteni! Nem igaz az, hogy ez vagy az az étel mérhetetlenül hizlal, ez van a gondolataidban, ez van a hitrendszeredben, azért mert a KÖZTUDAT ezt így gondolja. De TE egy egyedi lény vagy, egyedi gondolkodással, és amit a te lelked, és gondolataidat, amikor kinyilvánítod, akkor a testi sejtjeid, mint egy jó számítógép ezt végre hajtják.

A te hitedet, valamiről a gondolataidat teljesíti tested. Tehát ha te mostantól kezdve valamiről úgy gondolod, hogy megajándékozod a testedet egy nagy tábla csokoládéval, akkor nem kell azt hinni mellé, hogy borzasztóan bűnöztél, mert ettől most 20 dkg-al nehezebb leszel, szó sincs róla. Az történik, amit hiszel, ha úgy gondolod, hogy ez a tábla csokoládé most ahhoz kellett, hogy a mai napon egyensúlyba kerüljön az energia rendszered, és ezzel te most leadtál 20 dkg-ot, akkor hidd el ez fog megtörténni. A gondolataid egy mezőben, egy energetikai mezőben, vájatok, nyomok, bevésődések. Amikor egy szituációban találod magad, akkor automatikusan beugranak ezek a bevésődések. Belelépsz egy olyan barázdában, amin végig fut az automatikus működésed. Ha ezt el kezded tudatosan követni, és nem tartasz igényt az automatizmusra, akkor ugyan az az esemény nem az automatikus mondatot váltja ki belőled.

Nem az automatikus felhúzom magamat váltja ki belőled. Nem az automatikus reakciót váltja ki belőled. Hanem képes vagy megállni egy pillanatra mielőtt reagálnál, s tudatosan választani azt, hogy mit tesz erre a hatásra a szeretet. Akkor új barázdát kezdesz el bevésni, s abban a pillanatban amikor nem automatikusan működsz nem a megszokott reagálással reagálsz valamire, akkor teremted, saját jövődet, akkor teremted a holnapi önmagadat. Kiegyensúlyozott, derűs, békés, bőségben élő egészséges entitás szeretné lenni, MOST kezd el teremteni.

Saját gondolataid nagyon erős teremtő energiával rendelkeznek. NE HAGYD HOGY AZ AUTOMATIZMUSAID A MEGSZOKÁSAID, VEZESSENEK. TARTS IGÉNYT A SZABADSÁGRA, TARTS IGÉNYT ARRA, HOGY TE HATÁROZD MEG KI SZERETNÉL LENNI. De hiszen mind ezt tudod, annyi helyen olvastad, láttad, hallottad. Tökéletesen tisztában vagyok, vele, hogy ezt milyen nehéz megvalósítani. Én ezt könnyen mondom neked, aki csak a szépet, a jót a harmóniát tapasztalom meg egy csodálatos világban, de tudd, és ezt nem győzőm elégszer elmondani, hogy te ennek vagy a része, tökéletes fény vagy, tökéletes magas rezgésű fény entitás. És te a fizikai testedben ennek a fénynek a tökéletes megtestesítője vagy! Ne felejtsd el minden este elmondani hittel, belső meggyőződéssel magadnak, hangosan, ne másnak, hanem önmagadnak, hogy tudjad, hogy átéld, átérezd. Vagyok, aki vagyok, Vagyok, aki vagyok, Vagyok, aki vagyok. Isten vagyok. A fény nyelvén, az Elohim nyelvén mindez így hangzik. Ehyeh Asher Ehyeh, Ehyeh Asher Ehyeh, Ehyeh Asher Ehyeh Soham.

Végtelen szeretettel az összes jelenlévő entitás és fénylény végtelen szeretetével búcsúzom most tőletek, de tisztában vagytok vele, hogy minden pillanatban itt vagyunk. Már nem kell visszahúzni energiáinkat, és távozni a fátyolon túlra. Oly vékony a fátyol, hogy bármikor, amikor csak szeretnéd, bármelyikünk, akit közel érzel magadhoz itt van veled, része lehet életednek, mindenki tud segíteni neked. EGYETLEN A FELTÉTEL, hogy fogalmazd meg a kérésedet. Csak akkor, és kizárólagosan, csak akkor szabad és tudunk segíteni, ha megkérsz és engedélyezed. És ez így van!