Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sai Baba tanításai

2011.04.25

 

holdsaibaba1.jpg

 

 

 

1. Bármilyen legyen is Ő, az Úrtól nem kellene semmi mást kérni, mint a megállás nélküli szeretetet. Isten lábai iránt a szeretet az igazi és egyedüli áldás.


2. Öröm a szerencsés időkben, és szomorúság a rossz időkben, összetéveszteni a testet és az érzékek fájdalmát önmagával. Az ilyen kettős érzést és felfogást felül kell múlni, a testtel való azonosítással lépésről-lépésre fel kell hagyni. Ez a világi alapja a tudás és bölcsesség jógájának.

3. Mindig a Niyama a feltétele a folyamatos Paramatma Isten iránti megállapodott szeretetnek bármilyen körülmények között is. Csak akkor, amikor az ilyen állhatatos szeretet a teljesség iránt elért, akkor szintén lehetséges a tisztaság, a boldogság és az Úr iránt a teljes átadás is. A mennyei boldogság és béke így az ember tulajdonává válik a forráson keresztül, ami Sat-Chit ananda, Paramatma.


4. Az egyszerű emberek azt hiszik, hogy Ők átadással vannak Isten iránt. De nem állnak meg egy pillanatra sem, hogy megkérdezzék, megérdeklődjék, hogy az Úr elfogadta-e Őket, mint imádóit. Azok, akik szeretnék ezt megtudni, nagy ritkaság. Ez az igazi felmérése a lelki előmenetelnek.

5. Hajnal hasad, majd esteledik. A hajnallal a kapzsiság ébred fel az emberben. Az alkonnyal a kéjelgés vesz rajta erőt. Ez az életének útja? Ez az ő célja? Minden egyes nap multával elveszít egy becses lehetőséget. Még egy lépést tett sírja felé. De valamikor is érzett-e szomorúságot az elveszett napért?


6. Ha valaki megközelít, akinek útját nem tartod helyesnek, nincs szükség rá, hogy hibát keress benne, kinevesd vagy örülj neki. Elég, ha folytatod a munkádat, ahogy jön. Hagyd őt egyedül. Engedd, hogy folytassa saját útját. Ez az álláspont az érintetlenség.


7. Az embernek állandóan eszébe kell hogy legyen Isten valósága és a világ bizonytalansága. Az embernek el kell kerülnie a rossz társaságot és a túlzott barátságot még a jókkal is. Az ilyen természetű kötődés leszorítja a járót a középútról. Adjatok fel minden múlandó kötődést. Ha egyszer már elértétek ezt az érintetlenséget, akkor elértétek a megingathatatlan békét, önfegyelmet és az elme tisztaságát.


8. Csak akkor, amikor az elme felismeri, hogy minden az illúzió szülöttje és az illúzió által fenntartott, akkor tudja érzéseit visszafordítani az érzés világától és feladni önző világi viselkedését. Az elme természete ingadozó, kételkedő és nyugtalan a béke megtalálásában, a boldogság keresésében. Mikor megérti, hogy a tárgyak birtoklása után szalad, hogy ezek átmenetiek és jelentéktelenek, akkor hirtelen szégyenérzete támad és kiábrándul. Így megkezdődik a belső tudat megvilágosulása.


9. Az egész alkotásban egyedül az embernek van képessége elérni a legfelsőbb boldogságot. Milyen tragikus, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a jogát, örökségét az ember, és a kicsinyes élvezeteket keresi. Üres dobozt. A gyerekekhez hasonlóan babával és bottal játszik, és elefántnak meg lónak nevezi őket. Az ember is játszik tudatlanul, Ő egész komolyan játszik. Azt képzeli, hogy a világi tárgyak valódiak. De ez nem teszi az illúzió világát kevésbé valótlanná.

10. Rombold le a tudatlanságot a lélek ismeretének elsajátításával. Erősítsd érdeklődésedet, amit már nem tudsz Brahmában való megvilágosulás felé. Add fel a vonzódást a mulandó és a hamis iránt. Ezek tükörképek, amelyek a személy és képzelet alkotásai. Fordítsd az arcodat befelé (az út), távol a külső világtól.

11. Az ember egy köteg vágy, ösztön, lealacsonyítja a vele született istenségét és belső békéjét szabad utat adva annak. Az ösztönök a fa, a vágyak pedig a tűz. A tüzet csak úgy lehet eloltani, ha a fát eltávolítjuk. A tűz kioltásában rejlik a béke elérése, és elnyerése a felértékelhetetlen igazgyöngynek, a lélek boldogságának, a lélek áldásának.

12. A Samadhis az óceánhoz hasonló, amelyben minden útkereső folyik (úszik). A névnek és a formának a legkisebb maradványa is eltűnik akkor az óceánban. Az, aki szolgál, az, aki a szolgálatban részesül, az, aki elmélkedik (meditál), az, aki elmélkedett minden kettősségek felől, az szertefoszlott és megsemmisült. Az ember még azt sem érzi, amit megtapasztalt. Csak Ő egyedül lehet Samadhis. Semmi más. Ha az valami más, az nem lehet Samadhis. Semmi sem engedhető meg, ha nem Brahma.

13. A sötétség és a világosság nem lehetnek együtt. A gazdagság és Isten nem lehet elérhető. Ha az ember mind a kettőt keresi, akkor az, amit ő elér, az nem lesz sem gazdagság, sem Isten, hanem az ördög (sátán).

14. A szentírások olvasásával, a szentírások hallgatásával a piszokkal feltöltött szív át fog változni tiszta, fénylő szívvé, igazi fénnyel ragyogóvá. A büdösszagú szexuális vágyak kergetésének, az örömmel hallgatott Isten dicsősége a leghatásosabb ellenszere. Annak ellenére, hogy Ő maga tele van édes illattal. Meghallgatva a szívet megtisztítja (az identitással), a bátorítással jó munkára készteti.

15. Az isteni játékok története csupa nektár, aminek nincs más keveréke, más íze és tartalma. Mindenki ihatja tartalmát, mert része a nektáróceánnak. Mindenhol ugyanaz az édesség létezik minden részecskében. Nincs semmi más, ami meghaladja annak édességét.

16. Azoknak, akik lemondásra, vezeklésre határozzák el magukat, nem kellene félniük, kiábrándulniuk, éhezniük és szomjazniuk, szomorkodni és szenvedni. Az egyáltalán nem lemondás, ha te azt emlegeted vagy előre sajnálkozol a nehézségek miatt. Mikor a test maga ismeretlen, mi is lehet a lemondás.

17. Mától kezdve nagy lehetőséged lesz a nagy Satsangra (beszélgetés Isten dicsősége felől). Ezek jönnek, erre a helyre késztetve egy mélységes vágytól, látni, hallani kell, kapcsolatban lenni Istennel, és azoknak, akik jóságosan óhajtják a lehetőséget, hogy benne járhassanak a lélek tengerében, az valóban a kegynek a jele. Az az előny, amivel búcsúkat és ünnepeket tartanak a szent helyeken, az ünnepség hulláma felemeli az embert az üdvözültség szentségének kifinomult légkörébe.

18. Isten akarata kiismerhetetlen. Nem lehet megmagyarázni osztályozással és következtetéssel. Ez minden emberi ésszerűségen és képzeleten túl és felette van. Ez csak azok által érthető meg, akik megismerték Őt, de nem azoknak, akik tudományosságból vagy éles intelligenciából ismerik. Az okok és az eredmények teljesen összefüggnek.

19. A nap, amelyiken Jézus született, az szent nap. Úgy ismertette meg önmagát, mint Isten küldöttje. Valóságban minden ember úgy születik meg, mint Isten küldöttje (hírnöke). Az egyedüli célja ennek az emberi életpályának Isten mindenben lévő jelenlétének elterjesztése, hatalmasságának dicsőítése. Senki nem azért testesült meg, hogy csak ételt fogyasszon.

20. Azok, akik az érzékek élvezetével töltik napjaikat, azoknak élete tele lesz gondokkal, aggodalommal, szomorúsággal és könnyekkel hosszú életükön keresztül. Ők úgy élnek, mint a madarak és az állatok. Esznek, és mint a szemetet ürítenek. Hívhatjátok ezt életnek. Csupán csak a létezés nem elég. Ennek nincs értéke önmagában és önmagáért.

21. Az érzéseknek, gondolatoknak, viselkedésnek okai nap-nap után késztetés a mindennapi életben. Ha az egyénnek vannak Isteni tulajdonságai, azok önmagukban megnyilvánulnak, mint gondolatok, érzések és cselekedetek. Így az valóban él. Ellenkezőleg, ha az ember bepiszkolja saját szentséges burkolatát, testét szentségtelen célokra használva, hogy ellássa pillanatnyi boldogsággal, ezek után nem vesz tudomást a Mindenható, Mindenttudó Gondviselőről, az el lesz ítélve, mint szándékos megtagadója saját emberiségének.

22. Én a megtestesült szeretet vagyok. A szeretet az eszközöm, az igazság a leheletem. A boldogság a táplálékom. Tanításom szeretet, üzenetem szeretet. Életformám szeretet. Az ember hatalmában nincs semmi becsesebb, mint a szeretet. Szeretetem és könyörületem mindent átölel.

23. Az Úr a szeretet, kegye minden egyes hangja visz édességéből egy morzsányit, és nem apad teljessége. Ő a kegyelem óceánja végeérhetetlen parttal. A Hold visszatükröződik egy pohár vízen, így az Úr is látható szívedben, ha azt ellátod szereteted vízével. Ha az Úr nem tükröződik vissza szívedben, nem mondhatod, hogy nincs Isten. Ez csak azt jelenti, hogy nincs benned szeretet.

24. A játék az Övé, a szerep az Ő ajándéka. A művek általa írottak. Ő rendez (irányít), Ő dönt a ruhák és a díszlet felől, a mozdulatok és a hang, a belépés és távozás felől. Jól kell játszanod a szerepedet és elnyered elismerését, mikor a függöny legördül. Érd el eredményeddel és hatékonysággal, lelkesedéssel a jogot mindig magasabb és magasabb szerepekre. Az életnek ez az értelme és célja.

25. Higgyétek el, hogy a szeretet Isten, az igazság Isten. A szeretet igazság, az igazság szeretet. Csak akkor nincs bennetek félelem, mikor szerettek, mert a félelem a hamisság anyja. Mikor nem féltek, ragaszkodtok az igazsághoz. A szeretet tükre visszatükrözi a bennetek lévő lelket és feltárja előttetek a minden lényt átható egyetemes lelket.

26. Az első, mindenkit tekints úgy, mint az Úr gyermekét, mint saját testvéredet. Fejleszd a szeretet minőségét, keresd mindig az emberiség jólétét. Szeress, és szeretet fogsz visszakapni. A gyűlölet soha nem lesz a Te sorsod, ha terjeszted a szeretetet, és mindenre szeretettel tekintesz. Ez egy lecke, amit mindig tanítok. Az a titkom is - ha el akarsz érni engem - növeld a szeretetet. Hagyd el a gyűlöletet, az irigységet, a cinizmust és az álnokságot. Én nem kérem tőled, hogy légy tudós vagy remete vagy önsanyargató. Légy gyakorlott a japában és az elmélkedésben. A szíved tele van szeretettel, az mind, amit én megvizsgálok, ami engem érdekel.

27. Fejlessz igazságot és szeretetet, és így nincs szükség arra sem, hogy imádkozz hozzám, hogy valamit kérj. Minden megadatik kérés nélkül. Az ember és Isten két drót, a pozitív és negatív viselkedésnek kombinációja az áram. Az ember összedolgozik Istennel, és az Isteni Energia eszközévé válik, ha megszerezte a két tulajdonságot: az Igazságot és a Szeretetet.

28. Szeress másokat, és ne gyűlöld őket, vagy ne érezz irántuk irigységet. Ne értsd félre okaikat, és ne botránkoztasd meg őket. Ha csak megismered okaikat, azok olyan nemesek lehetnek, mint a tieid. Vagy cselekedeteik inkább a tudatlanság.

29. Mindenkiben ott van az Igazság szikrája. Senki nem létezhet enélkül a szikra nélkül. Mindenkiben ott van a szeretet lángja, az élet nélküle sötét ürességgé válik. Az a szikra, az a láng Isten, mert Ő a forrása minden Igazságnak és Szeretetnek. Az ember keresi az igazságot, Ő keresi a valóságot, mert az Ő valódi természete Istentől ered, aki az Igazság. Keresi a szeretetet, hogy adjon, és megosztani azt, mert természete Isten, és Isten szeretet.

30. (hiányos)...Minden iránt növeld a szeretetedet. Az elpusztítja az irigységet és a gyűlöletet. Ráma és a vágyak (élvezet és harácsolás) nem létezhetnek együtt ugyanabban a szívben. A bizalom bizalmat fogamzik. A szeretet szeretetet fogamzik. Mikor én olyan nagy szeretettel beszélek hozzátok, semmi gyűlöletet nem érezhettek irántam. A szeretet kedvessé teszi a világot. Ez a legnagyobb eszköz a ...

31. (hiányos)...Táplálnod kell a szeretetet, és tépd ki a gyűlölet és az irigység hajtásait. Hord a szeretet szemüvegét, így mindent szépnek és jónak fogsz látni. Az Úr a teljes szeretet. Ő csak a szereteten keresztül látható. A csalódás éjjelén az Urat azzal a fénnyel lehet látni, ami Ő önmaga, megnevezve a tiszta szeretet fényével, besorolásoknak, hamisságnak és változásnak felette áll.

32. Krisztus több kísérletet tett, hogy kimutassa az Ő isteni szeretetét. Elveszítve apját 10 éves gyermekként kérte apja beleegyezését, hogy távozhasson és elkezdhesse küldetését (a társadalomban), szolgálni a társadalmat. Megfürdött a Jordán folyó vízében, utána elment tanítójához és három fogadalmat tett: én meg fogom tapasztalni az Isteni szeretetet, terjeszteni fogom, és példával szolgálni az emberiséget bármilyen körülmények között is. Ez a célja az életemnek.

33. A különböző írásokban, amelyekbe manapság a szeretet szót használják, semmi köze nincs a szeretet igazi értelméhez. Az anya és a gyermek, a feleség és a férj közötti ragaszkodás bizonyos időközönként mulandó kapcsolat, és ez nem igazi szeretet. Az igazi szeretetnek nincs kezdete sem vége. Ez az időnek mindhárom részében, a múltban, a jelenben, a jövőben létezik. Az az egyedüli szeretet, ami megtölti az embert maradandó boldogsággal.

34. A tanítónak nem kellene megpróbálni uralkodni tanítványán a megfélemlítés könnyű eszközével, mert veszélyes eredményeket okozhat. Inkább próbálja meg a szeretet útját. Mindenki Ő-vé válhat, senki nincs kívül az Ő szeretetén.

35. A legfelsőbb lény felfedi dicsőségét az embernek, mint szeretet. A szeretet több formában mutatkozik meg. A gazdagokhoz, a barátokhoz, a szülőkhöz, a gyerekekhez köti magát. Mindezek szikrái ugyanannak a fénynek és az egyetemes szeretetnek. Ez a legmagasabb kifejezése. Ezt a szeretetet nem lehet növelni útikönyvet olvasva és tanulni a lépéseket megszokottságból. Ennek a nagy vágyakozással kell kezdődnie a világosságért, kibírhatatlan lelki gyötrelem elmenekülni a sötétségtől. Ahogy az imában van: Vezess engem a sötétségből a fénybe! A vágyakozás magába foglalja a világosságot. A szeretet fel fog nőni önmagától és annak lassú és kikerülhetetlen átalakítása Istenné válhat.

36. A szeretet háromféle: én-központú - ami hasonlít a villanykörtéhez -, csak egy kis szobát világít meg. A kölcsönös: a holdvilághoz hasonló, szélesebben világít, de nem tisztán. A harmadik: központi, ami a napfényhez hasonló. Mindent elárasztó és világos. Fejleszd a harmadik formáját a szeretetnek, ami megment téged. Minden segítséggel, amit másokért teszel, azzal a szeretettel önmagadat szolgáld. Valójában önmagadat szolgálod, nem másokat szolgálsz, az nem más, akiket segítesz, hanem önmagad.

37. Keresd a lelki boldogságot, a boldogságot, ami szeretetből árad. A szeretet nem szennyeződik vonzódástól (kötődéstől). Légy olyan, mint a méhecske, röpködj az Úr dicsőségében csendesen, és boldogsággal szívjad kegyének édes nektárját. A legjobb és legegyszerűbb tett az Úr neveinek ismétlése. Állandóan légy vele elkötelezve. Ez távol tartja a gonosz hajlamokat és erkölcstelen gondolatokat. Ez segíteni fog szeretetet sugározni magad körül.

38. Ha az ember egyedül csak azzal a tudattal lát hozzá családfői munkájához, hogy kötelességét végzi, neki nincs arra szüksége, hogy onnét elszaladjon barlangokat és erdőket keresni. Mindenki megtapasztalhatja az Urat, a neki kijelölt kötelessége végzésével és becsületes az életvitellel.

39. A jótól elfordított elme leírhatatlan rosszat okozhat - az útkeresőnek minden elért eredménye megsemmisülhet. Az ilyen elme egy őrizetlen pillanatban mint a szikra rápottyan a lőszeres hordóra egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt.

40. A Ti legjobb barátaitok, akiktől a maximális jót kapjátok azok, akik az Úrról előadást tartanak és felőle beszélnek. Az igazság felől, a szeretet felől, ami egyformán vesz figyelembe mindenkit. Az ilyen személyekkel való kapcsolat valójában Sadhákkal való kapcsolat, mivel hogy ők az igazi Sadhák.

 

 

Forrás: http://www.kristalyakademia.hu/tanitasok/sai_baba_tanitasai